Egy pályára rohanó szurkoló több yardot szerzett, mint a Rams az egész találkozó folyamán.

Az első játékhét utolsó mérkőzésén a 49ers egy tükörsima meccsen 28-0-ra intézte el a Rams csapatát. Carlos Hyde kettő, Shaun Draughn egy futott TD-t szerzett, illetve Blaine Gabbert egy touchdown passzal Vance McDonaldot találta meg. Érdemes még kiemelni, hogy a Kosok kiváló defensive tackle-je, Aaron Donald ezúttal nem a jó játékával hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy kizáratta magát a mérkőzésről, bár a büntetést nem a fojtogatásért kapta, hanem mert hozzáért a bíróhoz (ezt mi nem láttuk).

A legizgalmasabb pillanatok azonban nem ezek voltak, hanem amikor a pályára rohant egy szurkoló, amit a rádiós kommentátor, Kevin Harlan a következő módon közvetített le:

És most nézzük meg a jelenetet a lelátóról is:

Azt pletykálják, hogy az úriembert a Rams már meg is kereste egy szerződésajánlattal.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel