A St. Louis Rams – Carolina Panthers meccs utolsó negyedéből még öt és fél perc volt hátra, amikor Sam Bradford fellépett a zsebből, és mivel nem talált magának elérhető célpontot, saját maga lódult meg előre. Az oldalvonal felé tartott és szeretett volna kilépni, a Panthers védője, Mike Mitchell pedig rásegített erre és szabályosan kilökte. Bradford fájdalmas arccal esett földre, azonnal látszott, hogy ez bizony komoly sérülés lesz.
A vizsgálatok után pedig egyértelműen rossz hírekkel tudunk szolgálni a Rams drukkereknek, az irányító ugyanis elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. Ugyan hivatalos állásfoglalás még nincs az ügyben, de ez egyértelműen azt jelenti, hogy a szezonjának vége. Jelenleg csak egyetlen csere QB van a St. Louis keretében, méghozzá Kellen Clemens, így nem csoda, hogy a csapat gyorsan nekiállt irányítók után nézelődni a piacon. A pletykákat szerető olvasóinknak tesszük hozzá, hogy Tim Tebow neve azonnal felmerült.

