A kezdetben ígéretesen játszó irányítójukat lecserélték egy tíz évvel idősebbre.

Kezdjük azzal, hogy a cím irónia. Igazából, ahogy a Buccaneers-nél nem értettük egy hete, hogy miért van szükség az irányítócserére, úgy ezúttal sem tudunk érdemi magyarázattal szolgálni. A St. Louis jelenleg 3-6-tal áll, esélye nincs, hogy rájátszásba jusson, így ez az év már semmilyen más célt nem szolgál, csak hogy rutinosabbak legyenek olyan játékosok, akik a jövő csapatába esetleg beleillenek, akikre lehet építeni. Austin Davis esetleg – hangsúlyozzuk: esetleg – lehetett volna ilyen QB, Shaun Hill már kevésbé.

A szezon elején, amikor Sam Bradford megsérült, Hill volt az, aki beugrott a helyére, de csupán 13 passz erejéig, mert utána ő is megsérült, így került a képbe Davis. A fiatal irányító tehát a második fordulótól volt kezdő, és mostanáig 2001 yardot és 12 touchdownt passzolt, míg interceptionből kilencet dobott. Kétségtelen, hogy a kezdeti fellángolás erősebb volt, mint, ahogy az elmúlt hetekben teljesített (ahogy Power Rankingunkban is írtuk: „A passrush-ba visszatért az élet, erre Austin Davis kezd el gyengébben játszani. Valaki szóljon szerencsétlennek, hogy Robert Quinnék nem rá vadásznak, hanem az ellenfél irányítójára.”), ami legerősebben a Cardinals ellen mutatkozott meg, amikor egy értékelhető félidőt, katasztrofális utolsó két negyed követett.

A elmúlt fordulók gyengébb teljesítménye ellenére, viszont még mindig jobb opció, mint Hill, aki már 34 éves, és életében meghatározó játékos nem volt soha, és nem valószínű, hogy most fogja elkezdeni. Persze a Kosok a hétvégén a Broncos ellen játszanak majd, így tulajdonképpen mindegy is, hogy ki vezeti a csapatot Peyton Manning ellen. Mégis ahelyett, hogy Davis most tét nélkül tanulhatna – hiszen ahogy mondtuk a Rams szezonja már elment – lehetőséget kap egy olyan QB, aki sosem lesz a franchise arca.

Az egész történetre a koronát az teszi fel, hogy a hétfői sajtótájékoztatón Jeff Fisher vezetőedző még megerősítette pozíciójában Davis-t. „Sosem könnyű döntés a szezon közepén egy ilyen váltás, de hétfő éjjel hosszú beszélgetést folytattunk a támadóedzőkkel, és arra jutottunk, hogy az előrelépéshez egy tapasztaltabb irányító szükséges” – indokolta most döntését Fisher.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel