Kirk Cousins teljesen összezavarodott, de rájátszásba juttatta csapatát.
Elég egyszerű volt a Washington számára a képlet, ha a csapat megnyeri a szombat esti meccset (ami egyébként csütörtök esti rangadóként fut Amerikában, magyar idő szerint pedig vasárnap hajnalban kezdődött), akkor megnyeri csoportját, ezzel bejut a rájátszásba, miközben kiejti az Eagles-t, valamint a Giants-et is. Végül ez a forgatókönyv következett be, mert bár egy gyors TD-vel a Philadelphia bekezdett a meccsen, de aztán szépen lassan a Washington átvette az irányítást, az utolsó negyed első harmadában pedig már el is dőlt a győztes kiléte.
Futások tekintetében egyik csapat sem jeleskedett, de nem is a földön, sokkal inkább a levegőben zajlott a játék. Sam Bradford például 56 passzkísérletet engedett el, ezek közül 37 volt sikeres 380 yardért és egy touchdownért. Az irányító dolgát egyébként nem könnyítették meg a célpontjai, ugyanis jó néhány elejtetett labdát hoztak össze az Eagles támadói. Persze olyan eset is volt, amikor Bradford hibázott nagyot, az alábbi videón például túldobta tight endjét, Zach Ertzöt, aki egy jó passzal egészen az end zone-ig gyalogolhatott volna.
Breakdown in coverage. All sorts of separation. Zach Ertz was wide open. Sam Bradford overthrew him. #WASvsPHI https://t.co/kAMH65CrT8
— NFL (@NFL) 2015. december 27.
A vendég együttes esetében is a passzjáték élvezett elsőbbséget, Kirk Cousins 46 átadásából 31 volt sikeres 365 yardért és 4 touchdownért. A QB a labdát egyszer sem adta, ezúttal is oroszlánrészt vállalt a Redskins sikeréből, és elsősorban az ő megtáltosodásának köszönhető az is, hogy a Washington végül képes volt megnyerni az NFC Eastet és kiharcolta a rájátszást.
Szegény Cousins azonban elkövetett egy óriási hibát a meccsen, ami miatt most mégis mindenki rajta röhög. A második negyed végéhez közeledve, 16-10-es Redskins vezetésnél, 29 másodperc erejéig még visszakerült a labda a vendégekhez, méghozzá a saját 29 yardos vonalukon. Cousins előbb DeSean Jacksonnak adott egy tűpontos 22 yardos átadást, ami után sikerült is kilépnie az elkapónak a pályáról. Maradt 23 másodperc, Cousins pedig Pierre Garconnak dobott meg egy 25 yardos passzt, az óra pedig ezúttal is megállt. Az irányító újabb jó átadása, a korábban már két touchdownt szerző Jordan Reednek ment 13 yardért, egy időhúzó védelmi szabálytalanság miatt ráadásul újabb öt yardot haladhatott előre a Redskins.
Hat másodperc maradt, a csapat az Eagles hat yardosáig jutott gyakorlatilag pillanatok alatt, szóval tökéletes drive volt ez, amit legalább egy mezőnygóllal meg lehetett volna koronázni. Cousins azonban kicsit összezavarodott a nagy rohanásban, és a behívott passzjáték helyett némi rövidzárlat miatt a térdelés mellett döntött. Ezzel az óra lepörgött, a második negyed véget ért, így hiába a jó támadássorozat, a Redskins nem szerzett újabb pontokat a nagyszünet előtt.

Végül ez a hiba nem lett végzetes a Redskins számára, ahogy említettük, Cousins négy TD átadást jegyezve 38-24-es győzelemre vezette csapatát, bejutott a playoffba, így pedig jogos volt a Redskins játékosok öröme a meccs után.



