Bár úgy tűnhet, hogy indokolatlanul sokat foglalkozunk Rolando McClainnel – ami egyébként igaz is – de nem szeretnénk elhallgatni a tegnapi trade pontos részleteit. A korábbi információk ugyanis arról szóltak, hogy a Ravens megkapta a Cowboys hatodik körös pickjét, cserébe pedig egy hetedik köröset és a visszavonult linebacker játékjogát küldte el Dallasba. Közben azonban kiderült, hogy ennél azért kicsit árnyaltabb a kép, szóval nézzük a trade pontos részletei:
Ha McClain 2014-ben legalább öt meccsen az 53 fős roster tagja, vagy legalább három meccsen a 46 fős meccskeretben szerepel, akkor a Ravens és a Cowboys megcserélik a 2016-os hetedik körös pickjüket. De mindez csak akkor érvényesül, ha a Dallas rosszabb mérleggel zár az előttünk álló szezonban, mint a Baltimore. Szóval, ha a játékos nem éli meg a keretszűkítést, akkor a Cowboys nem ad semmit (értsd: nem cserélnek picket a 2016-os draft hetedik körében). Ha McClain csak egy, vagy két meccset játszik, akkor a Cowboys nem ad semmit. Ha a Dallas jobb mérleggel zár a szezon során, mint a Ravens, akkor a Cowboys nem ad semmit!
Ha 2014-ben a linebacker a védelmi playek legalább felét pályán tölti, akkor lép életbe az eredetileg leírt ellenérték, tehát a Ravens csak ebben az esetben kapja meg a Cowboys 2015-ös hatodik körös választási jogát, és adja oda saját hetedik körösét.
Kicsit talán bonyolultan hangzik, de a dolog lényege annyi, hogy mégsem teljesen inkompetens emberek dolgoznak Dallasban.

