Rafael Bush még 2010-ben draftolatlan játékosként került a ligába, méghozzá az Atlanta Falcons együtteséhez. Itt többnyire a gyakorlócsapatban kapott helyet, de aktív rosternek is volt tagja egy ideig, de pályára nem lépett. 2011-ben a Denver Broncos igazolta le, ahol hat meccsen három szerelést mutatott be, majd a következő szezonban már a Szentek játékosa lett. New Orleans-ban megkapta a 25-ös mezszámot, amit korábban Reggie Bush viselt. 2012-ben minden mérkőzésen szerepet kapott, de csak csereként, 18 szerelés, egy interception, egy leütött labda, és egy kiharcolt fumble került a statisztikai lapjára. Tavaly már nagyobb szerep hárult rá, 13 meccsen játszott, hatszor kezdőként, 42 szereléssel és öt leütött labdával karrierje legjobb évét produkálta.
Bushnak azonban lejárt a szerződése, és mivel ez három szezon után történt, a játékos úgynevezett korlátozott jogú szabadügynök (restricted free agent – RFA) státuszt kapott, a csapat pedig egy 1,4 milliós tendert ajánlott neki. Ilyen esetben más együttesek ajánlatot tehetnek a játékosért, amit Bush esetében a Falcons meg is tett. Állítólag két évre szóló 4,5 milliós összeget kínált az Atlanta, a Saints azonban nem akarta elengedni játékosát, így match-elte az ajánlatot.
Annak ellenére, hogy a New Orleans nem áll valami fényesen cap space ügyileg, jó döntésnek tűnik, hogy ragaszkodnak a játékoshoz. A Falcons egyrészt csoportrivális, másrészt Thomas DeCoud távozásával a safety poszt lyukas a csapatnál. Ha tehát Busht elengednék, akkor az „ősi ellenséget” segítenék ki egy kezdő játékossal. Arról nem beszélve, hogy Bush az elmúlt években fejlődő tendenciát mutatott, tavaly, amikor játszania kellett, akkor megbízható megoldásnak tűnt. Jairus Byrd és Kenny Vaccaro mögött pedig harmadik számú safety-nek megtartani kiemelkedően remek megoldás. A szurkolóknak pedig külön öröm, hogy továbbra is aktuális maradt a 25-ös Bush mez.

