Hiába nem tölti ki maradék két évét a szerződésből a Seattle Seahawks visszavonuló futója, Marshawn Lynch, a Seattle vezetősége nem kéri vissza a 7,5 millió dolláros aláírási bónusz arányosított részét. A futó tavaly írt alá új kontraktust a csapattal, de idén úgy döntött, szögre akasztja a sisakot (drótra lógatja a cipőjét). Ez azt jelenti, hogy az előre kifizetett 7,5 millióból 5 millió dollár továbbra is terheli a Halászsasok fizetési sapkáját, Ian Rapoport, az NFL beatwritere szerint mégsem kérik vissza az összeget a játékostól.
A szabály szerint, ha Lynch a következő ligaév kezdetéig visszautalná a 2016-ra és 2017-re járó 2,5 milliót, vagyis összesen 5 millió dollárt, nem maradna dead money utána, a Seahawks azonban erről a pénzről nagylelkűen lemondott, így jövőre terhelődik a teljes összeg. Mi –amellett, hogy rendkívül nemes gesztusnak tartjuk mindezt – kissé eltúlzottnak érezzük a Seattle-i vezetők engedékenységét. Lynch ugyanis a plusz 5 millió nélkül is zsebre tehetett a tavalyi, sérülésektől erősen szabdalt évért összesen 7 milliót (4,5 millió fizetés és 2,5 millió bónusz), ráadásul a karrierje során megkeresett közel 50 millió dollárból sem költött el még szinte semmit. Persze tudjuk, hogy itt elvekről van szó, és alighanem ennél az 5 millió dollárnál sokkal fontosabb a seattle-i front office számára, hogy a velük tárgyaló játékosok előre tudják, a Seahawks-nál igazi úriemberekkel ülnek egy asztalhoz.

