A Tampa Bay Buccaneers bemutatta jövő évi szerelését.

Nem is volt olyan régen, amikor bemutattuk a Bucs új sisakját és logóját, amiben forradalmi változásokat nem lehetett felfedezni. Nos az új mezben azért már vannak kisebb módosítások, azt már mindenkinek az egyéni ízlésére bízzuk, hogy tetszetősek-e ezek. Az egész valahogy színesebbnek, lazábbnak tűnik, mint a korábbi uniformis, ezzel együtt a digitális számok valószínűleg megosztó, de érdekes koncepciót képeznek. A csapat az új szereléssel kapcsolatban azt kommunikálta, hogy céljuk az volt, hogy egyesítsék benne a múltat, a jelent, illetve a jövőt, amit a Nike-val közösen két év alatt sikerült is kidolgozni.

Összehasonlításképpen álljon itt Darrelle Revis régi mezben, majd még egyszer az új szerelés.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel