Levi Brown teljesítményén múlik majd, hogy mit kap a Cardinals cserébe a falemberért.

Mind a passzblokkolás, mind a futásblokkolás nagy probléma jelenleg Pittsburgh-ben, így kellett az erősítés. A kérdés csak az, vajon Levi Brown lesz a megfelelő ember?

Az utóbbi napokban nagyon kapósak lettek a falemberek a ligában, a Ravens után ugyanis a csoportrivális Steelers is trade formájában csapott le egy vakoldali tackle-re. Úgy tűnik tehát, hogy Pittsburghben a 0-4-es kezdés ellenére sem mondtak le a szezonról, de az is lehet, hogy csak Ben Roethlisberger életét akarják megvédeni az idény hátralévő részében. A pennsylvaniai alakulat a Cardinals korábbi első körös vakoldali tackle-jét, Levi Brownt szerezte meg egy úgynevezett kondicionális pickért, ami azt jelenti, hogy pályára lépéseinek számától függ, hányadik körös draftcetli lesz majd az ellenérték.

Brownt minden bizonnyal Todd Haley, a csapat támadókoordinátora akarta a csapatban látni, hiszen a tréner a játékos draftolásának idején éppen a Cardinals-nál tölötte be ugyanezt a pozíciót. Pedig a vak oldali tackle kiválasztása minden volt, csak nem sikersztori. Az Arizona a 2007-es draft ötödik pickjével húzta be Brownt, elengedve így Adrian Petersont akire azonnal le is csapott a Vikings. Ezután a falember átlagos, sőt, passzblokkolásban sokszor átlagon aluli teljesítménnyel rukkolt elő, és sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Talán a környezetváltozás jó hatással lesz a 29 éves OT-re, aki a tavalyi év újonca cím után idén borzalmasan teljesítő Mike Adams-et váltja majd a falban.

A trade olyan szempontból jó döntés volt a Pittsburgh részéről, hogy a bye week miatt most viszonylag sok idejük lesz beépíteni a játékost, a Cardinals részéről viszont erősen megkérdőjelezhető az üzlet. Ugyan Bruce Arians edző szerint a tapasztalatlan cserék, Bradley Sowell és Nate Potter semmivel sem teljesítenek majd rosszabbul, mint Brown (ez egyébként nem a cserék méltatása), de ha sikerül is megfelelő helyettest találni, pénzügyileg még mindig veszteséges lesz a trade. A csapat ugyanis mindössze 1,2 millió dollárt spórolt a falember elengedésével, miközben idén 4,75 millióval, jövőre pedig 4,2 millióval terheli majd meg a fizetési sapkát. Persze igazán majd csak akkor lehet megítélni a húzást, ha megtudjuk, hogy a Cardinals mire megy a Brownért kapott draftcetlivel a jövő évi drafton.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel