Art Rooney nem kért a becenévből, inkább meghagyta azt a Cowboysnak.

Érdekes sztori látott napvilágot egy Dan Rooneyval készült interjú során. A Pittsburgh Steelers tulajdonosa a Talk of Fame Network rádió showban árulta el, apjának, Art Rooneynak lett volna lehetősége arra, hogy Amerikai Csapatának keresztelje el a Pittsburgh Steelerst, de nem élt vele. 1970-ben ugyanis az NFL Films felajánlotta a családnak a „brandet”, Art Rooney azonban kijelentette, hogy a Steelers csak Pittsburgh csapata, és fia ezt a mai napig nagyon jó döntésnek tartja. Az NFL Films végül tovább házalt a névvel, és így lett az akkor még csak 10 éve létező Dallas Cowboys eposzi jelzője. A Steelerst azonban ez egyáltalán nem zavarta, hiszen a 70-es években két Super Bowlban is legyőzték Amerika újdonsült csapatát, mégsem veszítettek semmit népszerűségükből, sőt!

Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy a Dallasnak is nagyon bejött ez a húzás. A címet ugyanis 1970-ben „csak úgy” odaadták nekik, de gyorsan élni tudtak a lehetőséggel és számokkal is igazolták, hogy ők a legnépszerűbbek az országban. Bár idén éppen elbukták címüket a Denver Broncos gárdájával szemben, de így is elmondhatják magukról, hogy a legutóbbi 14 szezonból 9-ben ők voltak a legnépszerűbbek a Harris Poll szavazásán. Érdekesség, hogy a Dallas jelenleg csak a 4. helyen áll ezen a listán, a Steelers pedig egy hellyel lemaradva az 5.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel