A New York Giants csapatánál az elmúlt két napban a cornerback poszt megerősítése volt napirenden. Tegnapelőtt a gárda leigazolta a Seattle Seahawks CB-jét Walter Thurmondot, aki egy évre, 3,5 millióért írt alá. Thurmond négy éven keresztül volt a Seahawks játékosa, de nem számított alapembernek. Sérülés és eltiltás is nehezítette a dolgát, ráadásul több cornerback is volt előtte a keretben. Most viszont igazán ki fog derülni, hogy mit is tud valójában, ennek is köszönhető az egyéves kontraktus.
A Denver Broncos-tól Dominique Rodgers-Cromartie érkezett, méghozzá jóval nagyobb pénzért. Úgy tűnt, hogy DRC lesz az egyik vesztese a szabadügynök-piacnak, hiszen a Denver lecsapott Aqib Talibra, a Patriots pedig elvitte előtte a Darrelle Revis – Brandon Browner párost. Rodgers-Croamrtie azonban mégiscsak jól járt, a Giants ugyanis megkínálta egy öt évre szóló, 39 milliós szerződéssel, ami 14 millió garantált pénzt tartalmaz.
Egy másik Broncos játékos is csatlakozott a csapathoz a hétfői nap folyamán. A visszahordóként használható Trindon Holliday költözött egy évre az Óriásokhoz, a kontraktus részleteiről azonban egyelőre nincsenek információink. További hír még a csapat háza tájáról, hogy a defensive end, Mathias Kiwanuka belement a fizetéscsökkentésbe, amivel körülbelül kétmilliónyi helyet szabadított fel a csapat a fizetési sapka alatt.
A Giants további igazolásai a szabadügynök-piacról: S Quintin Demps (Chiefs); RB Rashad Jennings (Raiders); LB Jameel McClain (Ravens); G Geoff Schwartz (Chiefs); C J.D. Walton (Redskins).
A Giants újraigazolt játékosai: LB Jon Beason; K Josh Brown; S Stevie Brown; LB Mark Herzlich; RB Peyton Hillis; FB Henry Hynoski; QB Curtis Painter; CB Trumaine McBride; LB Spencer Paysinger.
A kép forrása: a Giants hivatalos oldala.

