Február 2-án a Seattle Seahawks 43-8-as győzelmet aratott a Denver Broncos felett a XLVIII Super Bowl során. Az azóta eltelt időben a Broncos játékosok és talán a szurkolók is feldolgozták már a történteket, sőt Peyton Manning nemrég úgy nyilatkozott, hogy abból a meccsből kell erőt merítenie a csapatnak a következő szezonra. Az önkéntes edzések már el is kezdődtek az együttesnél, a defensive end, Malik Jackson nyilatkozata alapján pedig a játékosok tényleg próbálják a saját javukra fordítani a 35 pontos különbséggel elveszített nagydöntőt.
„Ha valaki kezd elfáradni, akkor csak annyit kell kiabálni, hogy 35, és az illető rögtön új erőre kap. Bár nagy csalódás volt számunkra a vereség, de az a múlt szezonban volt, nekünk pedig az a célunk, hogy erősen térjünk vissza a következő idényre. Eljött az ideje, hogy továbblépjünk” – nyilatkozta Jackson.

