Éppen tegnap számoltunk be róla, hogy New Orleans-ban hamarosan el kell kezdeni spórolni ahhoz, hogy Jimmy Graham megkaphassa új szerződését a csapatnál. Nem is kellett sokáig várni, hogy mindez valósággá váljon, ugyanis magyar idő szerint csütörtök hajnalban megtörtént a nagy kivágási hullám. A linebacker Will Smith, a cornerback Jabari Greer, valamint a safety Roman Harper jutott a cut sorsára, de az együttes azt is bejelentette, hogy a lejáró szerződésű Jonathan Vilma sem kap majd új kontraktust.
„Szeretnénk megköszönni Jabarinak, Romannak, Willnek, valamint Jonathannak az elmúlt években a pályán és azon kívül mutatott elkötelezettségüket a New Orleans Saints felé. Mind a négyen fontos szerepet játszottak a csapat sikereiben, ők remek játékosok, remek csapattársak” – nyilatkozta a Saints tulajdonosa, Tom Benson.
A hírek szerint ezzel a Saints több mint 16 milliót szabadított fel a fizetési sapkából. A három kivágott játékos már mostantól kereshet magának új csapatot, míg Vilmának a lejáró szerződése miatt természetesen meg kell várnia a szabadügynök piac nyitásának kezdetét, azaz március 11-ét. A Rob Ryan kezei alatt az elmúlt szezonban rengeteget fejlődő védelem ezzel nagyon megfiatalodik, de komoly erősítésekre szorul majd.
A kép a Saints hivatalos oldaláról származik.

