Az Eagles újonc futója, Wendell Smallwood mutatta meg, hogyan is kell ezt csinálni.
Épp a múlt heti punt return touchdown dömpingben panaszkodtunk arról, hogy bár a liga vágyaival ellentétben a kickoff visszahordások száma megnőtt, kezdőrúgás utáni hatpontost mégsem láthattunk az első öt forduló során. Most vasárnap azonban megszakadt a sor, és az Eagles ötödik körös újonca, Wendell Smallwood bizonyította, hogy meg lehet ezt csinálni. Itt tegyük hozzá, hogy ehhez kellett az is, hogy a kezdőrúgás bizony ne a 35 yardos vonalról érkezzen.
A meccsen ugyanis a Redskins 14-0-s előnyre tett szert, a csapat második TD-je pedig egy 13 yardos Vernon Davis elkapás volt. A tight end pedig nem igazán figyelt arra, amikor a liga letisztázta, hogy mit szabad és mit nem touchdown öröm címén, és a labdát egy laza kosaras mozdulattal helyezte el a póznák között.
![]()
Ha vetünk egy pillantást arra, hogy mit tilos ünneplés gyanánt csinálni, akkor láthatjuk, hogy a nyolcas pontban „a labdát kellékként használni” tétel szerepel, és bármennyire is nevetséges a dolog, Davis bizony ezt a pontot megszegte ezzel a dobással. A bírók nem is voltak restek, dobták a sárga zászlót, a 15 yardos büntetés pedig ilyenkor a kezdőrúgásnál alkalmazandó, szóval a Redskins a 35-ös helyett a 20 yardos vonalról indította útjára a labdát, majd jött Wendell Smallwood említett visszahordása.
Davis mozdulata tehát sokba került csapatának, majd nem sokkal később Malcolm Jenkins egy 64 yardos interception return touchdownnal egyenlíteni is tudott, de végül a Redskins nem fizetett rá a dologra, és 27-20-ra megnyerte a találkozót.

