Az amerikai foci rajongók többsége bizonyára látta a The Blind Side, magyarul A szív bajnokai című filmet, ami Michael Oher életéről készült. A támadófalember nevét ezért alaposan megjegyezte mindenki, miközben a Baltimore Ravens a 2009-es draft első körében meg is szerezte magának a játékost. Kezdetben felváltva használták őt a jobb és bal szélén, de igazából right tackle-ként volt hasznosabb a játéka. Öt szezonon át erősítette a Hollókat, kivétel nélkül minden meccsen kezdő volt ebben az időszakban, majd tavaly négy évre 20 millióért aláírt Tennessee-be.
Oher tehát a 2014-es évet a Titans-nél töltötte, 11 mérkőzésen a jobb oldalon kapott szerepet, ráadásul kezdőként, majd egy lábujjsérülés miatt IR-re került. A teljesítménye egyébként bőven hagyott kívánnivalót maga után, nem véletlen, hogy a Pro Football Focus listája alapján a 84 rangsorolt tackle közül a 75. lett. Az ESPN információi szerint ráadásul a 2015-ös négymilliós fizetésének a 85%-a garantálttá vált volna, ha a játékos pénteken még a csapat keretén van, ezért került sor éppen február 5-én, csütörtökön az elbocsátására.
Michael Oher szabadon igazolható, bármelyik együttes lecsaphat rá.

