A Falcons 56-14-es győzelméről szóló összefoglalónk egy kicsit komolytalanra sikerült, pedig van egy játékos, akinek a teljesítményéről mindenképpen komolyan kell beszélnünk. Itt van ez a Devin Hester, aki kezdeti éveiben a liga egyik legjobb visszahordója volt, sőt még Super Bowlt is sikerült return TD-vel indítania. Mostanra viszont már 31 éves lett, a Bears le is mondott róla, de a Falcons vezetői úgy érezték, hogy hasznára lehet a csapatuknak. Nekik lett igazuk.
Bár Hester sosem volt és nem is lesz számottevő kezdő elkapó, de az jól látszik, hogy Atlantában képesek kihasználni a benne rejlő lehetőséget, ami az elmúlt három meccs során 126 elkapott yardban nyilvánult meg. A Buccaneers ellen ráadásul egy futott touchdownt is bemutatott (ez volt karrierje során az első), szóval tényleg korrekt kiegészítő játékos egy olyan elkapótrió mellett, mint Roddy White, Julio Jones és Harry Douglas.
De térjünk vissza igazi profiljára, a visszahordásra. A szezon előtti megdönthető rekordok cikkünkben Hester is helyet kapott, hiszen a nem támadójátékkal, tehát valamilyen visszahordással szerzett touchdownok tekintetében holtversenyben állt az élen 19-cel Deion Sanders-szel. Ma hajnalig ugyanis 5 kickoff, 13 punt, valamint 1 elrontott mezőnygól utáni visszahordást produkált, erre tett rá most egy újabb punt return touchdownt, amivel egyedüli rekorderré vált. Ráadásul úgy sikerült neki mindez, hogy a Tampa vezetőedzője az a Lovie Smith, akinél jobban kevesen tudják mire képes Hester, hiszen éveken át dolgoztak együtt Chicagóban. Talán Smith ezt már elfelejtette, de nem baj, most egykori játékosa egy 62 yardos nyargalással emlékeztette rá újra.
Hester egyébként nagyon boldog volt még augusztus közepén, amikor Ray Guy személyében az első igazi punter is helyet kapott a Hírességek Csarnokában. Így nyilatkozott a Falcons játékosa akkor: „Amikor a Hall of Fame-ről beszélünk, akkor a special team egyáltalán nem kerül szóba. Futókról, linebackerekről, elkapókról, irányítókról lehet csak hallani. Most, hogy először végre egy special team játékos is bekerült a Hall of Fame-be, megnyílt az út mindenki más előtt is.”
Hester annyiban tévedett, hogy Jan Stenerud mint kicker már beiktatást nyert a Hírességek Csarnokába, de mondanivalójának a lényege nem is ez volt, sokkal inkább saját esélyein gondolkodhatott el akkor, mikor ezeket mondta. Mi a magunk részéről emeljük kalapunkat az új rekorder előtt, viszont dönteni abban nem tudunk, hogy Hester valaha bekerül-e a Hall of Fame-be, így ebben segítségeteket kérjük.

