St. Louis Rams @ Atlanta Falcons 24-31
Hiába kezdte remekül a mérkőzést az Atlanta, a végeredmény mégis szorosra sikerült, köszönhetően annak, hogy a Falcons egy kicsit belealudt a mérkőzés második felébe. Ennek ellenére a hazai csapat győzelméhez nem férhetett kétség. Steven Jackson korábbi csapata ellen touchdownt szerzett, majd megsérült, Julio Jones 182 yarddal és egy TD-vel zárt, Osi Umenyiora pedig egy 68 yardos interception return touchdownt mutatott be. A Rams oldaláról az újonc Tavon Austin két elkapott TD-je mindenképpen említést érdemel.
Cleveland Browns @ Baltimore Ravens 6-14
Közel sem tudta úgy kivégezni a Cleveland csapatát a Ravens, mint amire előzetesen sokan számítottak. Sőt a nagyszünetben a Browns vezetett 6-0-ra és a harmadik, valamint a negyedik negyedben szerzett egy-egy TD-vel tudott fordítani a hazai gárda. A sajnálatos sérülések ezt a mérkőzést sem kerülték el: a Baltimore csapatából a futó Ray Rice, a túloldalról pedig az irányító Brandon Weeden hagyta el idő előtt a pályát.
Carolina Panthers @ Buffalo Bills 23-24
A Bills a mérkőzés utolsó pillanataiban tudta megnyerni ezt a mérkőzést, köszönhetően a Panthers kiváló, de ezúttal nagyot hibázó LB-jének. Luke Kuechly ugyanis szabálytalanságot követett el Stevie Johnson ellen, így pedig ahelyett, hogy a Carolina megnyerte volna a meccset egy interception segítségével, a Bills haladt előre a büntetésnek köszönhetően. Ezután persze E.J. Manuel kiosztotta a mindent eldöntő TD passzt, ráadásul éppen Johnsonnak. A Bills defensive endje, Mario Williams elképesztő teljesítménnyel rukkolt elő, 4,5 sacket szerzett a mérkőzés folyamán.

Washington Redskins @ Green Bay Packers 20-38
A Packers győzelméhez kétség sem férhetett, hiszen a Green Bay már 31-0-ra is vezetett a harmadik negyedben, amikor elkezdett magára találni a Redskins. A washingtoni feltámadás azonban ezúttal is kevésnek bizonyult, ahogy az első héten az Eagles ellen is. Aaron Rodgers 480 yardot és 4 TD-t passzolt, James Starks pedig 132 futott yardot tett fel a táblára, így 45 mérkőzés után sikerült egy Packers futónak elérnie a bűvös 100 yardos számot. A hazai együttes kezdő futója egyébként az újonc Eddie Lacy volt, de őt Brandon Meriweather kifejelte a meccsből, majd a későbbiek folyamán a Redskins safety ismét szabálytalanul ütközött, amibe ő maga sérült bele.
Tennessee Titans @ Houston Texans 24-30 (h.u.)
A Texans csak a hosszabbítás során tudta legyűrni a csoportrivális Titans csapatát. Ezen a meccsen Andre Johnson sérült meg, így a rookie DeAndre Hopkins lépett előre az elkapások terén és 117 yarddal, valamint egy TD-vel zárta a meccset. A Houston rúgója, Randy Bullock a negyedik negyed végén értékesített egy mezőnygólt, de végül további három alkalommal újra kellett próbálkoznia, köszönhetően két időkérésnek, valamint egy büntetésnek. Végül a próbálkozás kimaradt, ahogy Bullock korábbi két másik rúgása is, így kijelenthető, hogy nem a Texans kickerének meccse volt ez. A hazai csapatból egyébként Brian Cushing és J.J. Watt is 2-2 sackkel zárta a találkozót.
Minnesota Vikings @ Chicago Bears 30-31
Egy igazán remek összecsapást sikerült megnyernie a chicagói csapatnak, pedig rögtön a mérkőzés elején már vezetett is a Minnesota. Az újonc Cordarelle Patterson egy 105 yardos kickoff return TD-vel tette le névjegyét a profik között. Brian Robison révén egyébként a Vikings később egy fumble utáni visszahordásból is szerzett hat pontot, a túloldalon pedig Tim Jennings szállította a védelem pontjait egy interception visszavitele után. A Bears részéről a tight end, Martellus Bennett két elkapott TD-vel zárta a meccset, a Minnesota sztárja, Adrian Peterson pedig kerek 100 futott yarddal végzett. A Bears egyébként két győzelemmel, a Vikings pedig két vereséggel kezdte a szezont.
Miami Dolphins @ Indianapolis Colts 24-20
Bejött a tippünk, miszerint a Dolphins megnyeri ezt a mérkőzést. Kiélezett összecsapás volt, melynek végén hiába volt lehetősége Andrew Lucknak, hogy győztes drive-ot vezessen, ezúttal megremegett a keze. A Colts részéről T.Y. Hilton, a másik oldalról pedig Mike Wallace és Charles Clay jutott 100 elkapott yard fölé. Az Indianapolis védelmében Robert Mathis és Jerrell Freeman is két sacket jegyzett.
Dallas Cowboys @ Kansas City Chiefs 16-17
A Cowboys elkapója, Dez Bryant 141 yardot és egy touchdownt szerzett a meccsen, ez azonban nem volt elég a győzelem megszerzéséhez. Alex Smith azt a magabiztos teljesítményt hozta, amit a tavalyi szezon elején a 49ers színeiben láthattunk tőle. A Chiefsben Dontari Poe, az ellenfélnél DeMarcus Ware zárt két sackkel.
San Diego Chargers @ Philadelphia Eagles 33-30
Philip Rivers és Michael Vick is 400 yard felett passzolt, ráadásul eladott labdája sem volt egyik irányítónak sem, szóval rájuk nem lehetett panasz a meccsen. A Chargers részéről Antonio Gates és Malcom Floyd is 100 elkapott yard fölött zárt, de a TD-ket Eddie Royal gyűjtötte be, szám szerint hármat. Az Eagles részéről DeSean Jackson 193 elkapott yardja igencsak figyelemre méltó, de LeSean McCoy sem teljesített rosszul (114 elkapott, 53 futott yard). Mint ahogy arról beszámoltunk, a mérkőzésen súlyosnak tűnő sérülést szenvedett Malcom Floyd, de a hírek szerint állapota jó.

Detroit Lions @ Arizona Cardinals 21-25
Calvin Johnson sokkal jobb teljesítménnyel rukkolt elő, mint az előző héten, szám szerint 116 yardot és 2 touchdownt szerzett a kiváló elkapó. Ennek ellenére a Lions nem tudta megnyerni a találkozót. Folytatva a sérülések sorát, ezen a meccsen Reggie Bush hagyta el idő előtt a pályát. Két forduló után mindkét csapat 1-1-es mérleggel áll.
New Orleans Saints @ Tampa Bay Buccaneers 16-14
A mérkőzés egy vihar miatt több mint egy órás késéssel vette kezdetét. Egyébként ismét bebizonyosodott, hogy a Saints bizony védelemmel rendelkezik, hiszen a csapat csupán 14 pontot kapott, ebből ráadásul Mason Foster 85 yardos interception return TD-jét nem is a védelem számlájára kell írni. A New Orleans részéről Jimmy Graham 179 yarddal és 1 TD-vel zárt, a másik oldalon Doug Martin futott 144 egységet.
Denver Broncos @ New York Giants 41-23
Harmadik alkalommal is Peyton nyerte a Manningek csatáját. A számtalanszor leírt Knowshon Moreno két touchdownt futva vette ki részét a sikerből. Eli számára nem volt olyan jó ez a nap, ugyanis négy alkalommal is eladta a labdát a fiatalabb Manning. A Giants részéről a futás egyáltalán nem működött, de a frissen visszaigazolt Brandon Jacobs TD-vel tért vissza. A Broncosnál Trindon Holliday punt return TD-vel jelentkezett.

Jacksonville Jaguars @ Oakland Raiders 9-19
Nagyon csúnyán mellé lőttünk azzal a jóslatunkkal, hogy ez egy jó meccs lesz, mert bejött a papírforma és mindkét csapat irtózatosan gyengén teljesített. A Raiders legalább mezőnygólokkal vétette észre magát, a Jaguars viszont tulajdonképpen a meccs végéig semmit nem tudott csinálni. Amikor már minden mindegy alapon hagyták Hennet passzolni, akkor legalább tudott szerezni egy touchdownt a Jax. Maurice Jones-Drew megsérült, míg az Oakland futója, Darren McFadden 129 yarddal zárt.
San Francisco 49ers @ Seattle Seahawks 3-29
A Seahawks védelme kibabrált a 49ers-szel, ugyanis öt alkalommal is sikerült labdát szereznie a hazai csapatnak. A Friscó oldalán a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a múlt héten brillírozó Anquan Boldint leradírozták a pályáról, így pedig teljesen megállt a passzjáték. Marshawn Lynch 98 futott yarddal és két TD-vel zárta a meccset, a Seahawks drukkerei pedig Guinness-rekordot döntöttek, méghozzá a szurkolás hangerejét tekintve, így a leghangosabb stadion a CenturyLink Field lett.

