A 2009-es draft negyedik választottja nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig az egyetemen még az évtized legtehetségesebb linebackereként tartották számon.

Aaron Curry mellett Matthew Stafford, Jason Smith, Tyson Jackson és Mark Sanchez volt benne az első öt pickben a 2009-es drafton.

Alig több mint négy év után bejelentette visszavonulását a Seahawks korábbi linebackere, Aaron Curry. A védőjátékos azok után döntött a befejezés mellett, hogy már az első keretszűkítést sem élte túl a New York Giants-nél. „Rengeteg ima után, Istennel is megtárgyalva a kérdést úgy gondolom, a legjobb dolog, amit a családom és a saját érdekében is tehetek, hogy visszavonulok az NFL-ből.” – írta ki Twitterén Curry. Pedig draftolásának pillanatában még mindenki azt hitte, fényes jövő áll előtte...

Curry a Wake Forest egyetemen nevelkedett, ahol gyakorlatilag halmozta a különböző egyéni elismeréseket és iskolai rekordokat. A 2009-es játékosbörzén a szakértők őt tartották a legkevésbé rizikós picknek, és ma már azt is tudjuk, hogy ha a Lionsnak nem kellett volna annyira egy irányító, akkor az első helyen is elvitték volna Curry-t, hiszen újoncként is NFL-kész játékosnak tartották. Csakhogy a profik között már nem jött ki a lépés a fiatal tehetségnek. A Seahawksnál két év alatt elveszítette a kezdő pozíciót, majd a Halászsasok el is cserélték Oaklandbe, egy hetedik körös és egy kondícionális választási jogért. A Raidersnél még egy fél szezont lehúzott, de aztán sérültlistára került, majd 2012 novemberében ők is kivágták. Idén májusban még úgy döntött, tesz egy újabb próbát, és aláírt a Giants-hez, de mint a héten kiderült, már nem hogy az 53-as, de még a 75-ös keretbe sem fért be.

Mindig szomorú látni egy be nem teljesített karriert, de Curry esetében talán tényleg a visszavonulás volt a helyes lépés. Edzői és a környezetében lévők rendkívül intelligens játékosként jellemezték őt, amit jól bizonyít az is, hogy hiába lett volna kelendő már a 2008-as drafton is, ő úgy döntött marad még egy évet az egyetemen, és befejezi szociológiai tanulmányait. Az akkor szerzett diploma most sokat segíthet neki abban, hogy megtalálja helyét a sporton kívüli világban. Minden jót Aaron!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel