A Green Bay irányítója a hétvégén biztosan nem lép pályára.

Aaron Rodgers idén nyolc mérkőzésen volt kezdő Green Bay-ben, aztán eltörte a kulcscsontját, azóta pedig három meccset elveszített a csapat, egyet pedig döntetlenre hozott. Matt Flynn és Scott Tolzien irányításával a rájátszás egyre messzebbre kerül a gárdától. Jelenleg az NFC North élén a Lions áll 7-5-ös mérleggel, mögöttük következik a Bears 6-6-tal, majd a Packers 5-6-1-gyel. Sorban kellene tehát hozni a győzelmeket a Sajtfejűeknek, ha be akarják hozni a hátrányt, de Rodgers egyelőre még nem térhet vissza, a hétvégén a Falcons ellen Matt Flynn lesz a kezdő.

Lássuk be, az Atlanta nem tűnik leküzdhetetlen akadálynak, de a rémesen gyenge szezonkezdet után, a múlt héten éppen nyert a csapat, méghozzá hosszabbításban a Bills ellen. Nem elképzelhetetlen, hogy ettől vérszemet kapnak Matt Ryanék, ha pedig a Packers most kikapna, és mondjuk a Lions nyerne az Eagles ellen, akkor Aaron Rodgers visszatérése teljesen feleslegessé válna, hiszen kár lenne kockáztatni a teljes felépülését egy elérhetetlen playoff álomért. A Packers tehát reményei életben tartásáért, illetve Rodgers visszatéréséért játszik majd az Atlanta ellen.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel