Néhány nappal ezelőtt tulajdonképpen búcsúcikket írtunk a liga egyik legtöbb sacket jegyző játékosáról, John Abrahamről. Akkor ugyanis úgy nézett ki a helyzet, hogy a szélső linebacker egy éve memóriazavarokkal küzd, egy friss agyrázkódás pedig elgondolkozásra késztette. Állítólag Abraham azt mondta, hogy már nem tud teljes szívvel az amerikai focira koncentrálni, így a csapat a reserve listára tette, és öt nap gondolkodási időt adott neki. A sajtó tényként kezelte, hogy a védő nem fogja kockára tenni egészségi állapotát, és 36 évesen visszavonul, csakhogy ő másképp döntött.
Abraham ugyanis valahol megtalálhatta a játékkedvét, ami pár napja még hiányzott belőle, mert a Cardinals bejelentette, hogy játékosa visszatért a csapathoz. Ez persze nem jelenti azt automatikusan, hogy a következő fordulóban már pályára is léphet, hiszen az agyrázkódása miatt az ilyenkor szokásos teszteken neki is át kell esnie. Abraham ezt kedden meg is tette, sikertelenül. A hírek szerint a mai napon újra megpróbálja teljesíteni a tesztet, kíváncsian várjuk, hogy milyen eredménnyel.
Bruce Arians vezetőedző úgy nyilatkozott védője állapotáról, hogy ez volt az első agyrázkódása, de ez igen komoly volt, így időt kellett hagyni neki arra, hogy átgondolja a pályafutását. Abraham a múlt héten pihent, átbeszélte a történteket az ismerőseivel, sőt magával az edzővel is, hiányzott neki az NFL légköre, ezért döntött úgy, hogy újra felveszi a sisakját, és játszani fog.
Személyes véleményünk az, hogy a szélső linebacker nagyon hiányozna a ligából, de az egészségi állapota annál azért fontosabb, mint az az egy-két év, ami hátravan a karrierjéből. Megértjük, ha szereti a játékot, vagy esetleg még keresne egy kis pénzt, csak aztán pár év múlva ne álljon ő is oda az NFL elé, hogy ez a csúnya liga nem figyelmeztette arra, milyen hosszú távú következményei vannak az amerikai focinak, az agyrázkódásnak, meg a memóriazavaroknak…

