Idén nincs szerencsése a running backekkel az Indianapolis Colts-nak. Tavaly még úgy tűnt, Vick Ballard személyében végre sikerült megtalálni a hosszútávú megoldást futó poszton, ráadásul Ahmad Bradshaw személyében egy kipróbált veteránnal is megtámogatták az RB-corpot. Csakhogy Ballard a második meccsen térdsérülést szenvedett, és egész szezonra kidőlt. A Colts gyorsan új helyettes után nézett, és egy sokat vitatott trade keretében meg is szerezték a tavalyi első körös Trent Richardsont a Brownstól.
A Richardson a 49ers ellen még csak epizódszereplő volt, Ahmad Bradshaw viszont – talán a hirtelen nyakára hoztott riválisnak köszönhetően – olyan motiváltan játszott, hogy úgy tűnt, Chuck Pagano vezetőedző nehezen tud majd választani két kiváló játékosa közül. A tréner azonban nem tudott jó hírekkel szolgálni a negyedik fordulót felvezető sajtótájékoztatóján: közölte, hogy Bradshaw nyaksérülést szenvedett, aminek következtében egész héten nem edzett, és a Jacksonville Jaguars elleni vasárnapi meccsen sem számíthatnak majd a játékára. Mindez azt jelenti, hogy Trent Richardson most már élesben kell, hogy megmutassa mit is tud valójában. Rajta kívül még Donald Brown kaphat szerepet, de Pagano szavaiból ítélve Richardson lesz az első számú running back a negyedik fordulóban.

