Mostanáig csak annyit lehetett tudni, hogy Aldon Smith-t is megkéselték azon az éjszakán, de a bíróság elé bocsátott kereset alapján a két játékos inkább elkövető volt, mint áldozat...
Bizonyára nem ilyen szezonkezdetről álmodozott a 49ers linebackere, Aldon Smith és az Aranyásóktól a Titans-be távozó tight end, Delanie Walker. Mindössze öt nappal a szezonrajt előtt ugyanis kiderült, bírósági ügy lesz egy 2012-es bulijukon történt lövöldözésből. A pert egy Ronndale Esporlas nevű férfi kezdeményezte, aki a mai napig tisztázatlan körülmények között lőtt sebeket szerzett az ominózus éjszakán.
Esporlas azt állítja, hogy ott volt a Smith otthonában tartott bulin, amikor egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a két játékos megjelenik az erkélyen, és fegyverekkel kezd el hadonászni, majd többször is a levegőbe lőnek. Az okokról nem lehet sokat tudni, de mivel Aldon Smith-t ezen az estén késsel megsebesítették, könnyen lehet, hogy a két játékos így akart véget vetni a bulinak és hazazavarni a vendégeket a linebacker sérülését követően.
Esporlas vallomása szerint a két lövöldöző aztán egészen a kocsifelhajtóig üldözte a vendégsereget, ahol legnagyobb meglepetésükre ismeretlenek viszonozták a tüzet. A tűzpárbajban sebesült meg a felperes is, aki elmondása szerint „súlyos, katasztrofális és maradandó” sérüléseket szenvedett, miközben megpróbált fedezékbe húzódni.

Az esetet követően annyi került a rendőrségi jegyzőkönyvbe, hogy a Santa Clara-i serifet egy házibuliban történt lövöldözéshez hívták, ahol három sérültet találtak. Két személyt lőtt, egyet pedig vágott sebbel szállítottak kórházba, de egyikük állapota sem volt súlyos. A csapat gyorsan elismerte, hogy Smith volt a megkéselt személy, de mivel a fiatal védő hamar rendbejött, majd egészen kitűnő szezont produkált, az ügy gyorsan el is felejtődött. Csakhogy a most benyújtott bírósági feljelentéssel és a két játékosra igencsak terhelő tanúvallomással már nem ilyen egyszerű a helyzet. Roger Goodell nagyon szigorúan veszi az ilyen balhékat, de ha Esporlas bizonyítani tudja igazát, aligha az NFL komisszár által kiosztott eltiltás miatt kell izgulnia a Titans és a 49ers rajongóinak. Mivel a hírek szerint Walkernek és Smith-nek csak fegyvere volt, fegyvertartásra szóló engedélye nem, komoly bajban vannak, és akkor még a fenyegetőzésről és a fegyverek elsütéséről szó sem esett...

