A New England Patriots magyar idő szerint hétfő hajnalban begyűjtötte idei negyedik győzelmét is. A csapat az Atlanta Falcons felett aratott 30-23-as sikert, a szurkolók öröme azonban nem lehet felhőtlen. A gárda kiváló nose tackle-je, Vince Wilfork ugyanis az első negyedben megsérült, nem is tudta saját lábán elhagyni a pályát és nem is tért már vissza a meccs folyamán. A vizsgálatok után kiderült, hogy a játékos Achilles-ín szakadást szenvedett, így nagy valószínűséggel ebben a szezonban már nem láthatjuk őt játszani.
Wilfork egyébként 2004-ben került a Patriots csapatához, mint első körös újonc, azóta pedig meghatározó tagja az együttesnek. Tizedik idényében is kezdő volt a New England mind a négy találkozóján, pedig idén nem is nyújtott olyan jó teljesítményt, mint az elmúlt évek során. Pótlása rendkívül nehéz lesz, ugyanis az csapatnál a draftolatlan Joe Vellano, az első játékhét után leszerződtetett Chris Jones, valamint a veterán Tommy Kelly áll rendelkezésre ezen a poszton.

