Sok mindent lehet mondani a Spygate botrányba keveredett Patriots-ról, de azt nem, hogy hálátlan lett volna. Egy aukciós ház ugyanis megkaparintotta azt a gyűrűt, amit Matt Estrella, a New England kémkedő operatőre kapott a csapattól a 2004-es Super Bowl győzelem után. Estrella a Spygate, vagyis a Patriots videóbotrányának kirobbantójaként vonult be a sporttörténelembe, miután 2007-ben elkapták, amint éppen a Jets védőkoordinátorának kézjeleit filmezi egy mérkőzésen. Mivel Roger Goodell, az NFL komisszárja minden felvételt megsemmisített, miután 500 000 dolláros büntetéssel sújtotta Bill Belichick vezetőedzőt és elvette a Patriots első körös választási jogát, sosem derült ki, hogy pontosan mikor is kezdődött a csalás, de a vallomások szerint a vezetőedző 2000-es kinevezésétől kezdve rendszeres volt a videózás.
Ami viszont kezd biztosnak tűnni, hogy 2004-ben már használták a trükköt a csapatnál, hiszen máskülönben aligha ismerték volna el gyűrűvel Estrella munkáját. A most aukcióra bocsátott ékszer ugyanis nem egy hivatalos bajnoki gyűrű, hanem egy utánzat, amelyet a csapat csináltatott külön az operatőrnek, hálája jeléül. A gyűrű gyémántjai sem eredetiek, és a mérete is kisebb, mint a 2004-es ereklye, de ettől még nagyon értékes, hiszen az NFL történetének legnagyobb botrányát jelképezi. Nem is csoda, hogy az aukciós ház tájékoztatása szerint a licit már 5704 dollárnál, vagyis több mint 1 millió forintnál jár.
A képet az ESPN oldaláról nyilaztuk le.

