A Packers és a Colts Hall of Fame meccsével kezdődik a 2016-os előszezon.
Vasárnap még azzal szomorítottunk mindenkit, hogy még több mint 200 nap van hátra az alapszakasz kezdetéig. Egy hónappal korábban azonban már láthatunk NFL-meccseket, igaz ezek alapvetően tét nélküliek, az elvonási tünetek csökkentésére azért éppen megfelelőek lesznek. A hagyományoknak megfelelően az előszezon ezúttal is az úgynevezett Hall of Fame mérkőzéssel veszi kezdetét, a résztvevő csapatok pedig rendre a Hírességek Csarnokába frissen beiktatandókhoz köthetőek.
A preseason első mérkőzése így augusztus 7-én lesz látható, pontosabban magyar idő szerint már augusztus 8-án hajnali kettőtől. Az egyik résztvevő Brett Favre beiktatása okán a Packers lesz, hiszen az egykori irányító 1992 és 2007 között, karrierje nagy részét Green Bayben töltötte. A másik együttesnek a Coltsot választották, köszönhetően annak, hogy Marvin Harrison és Tony Dungy is bekerült a Hall of Fame-be. Harrison teljes karrierjét Indianapolisban töltötte, tehát 1996 és 2008 között volt a csapat elkapója, míg Dungy 2002 és 2008 között a Colts vezetőedzőjeként dolgozott és nyert Super Bowlt a gárdával.
Tehát jöjjön még egyszer a lényeg (magyar idő szerinti kezdési időponttal), megkezdődhet a visszaszámlálás:
Augusztus 8. 02:00, Canton, Ohio
Green Bay Packers – Indianapolis Colts

