Dion Jordan karrierje nem úgy indult Miamiban, mint ahogy azt sokan remélték. A Dolphins tavaly egy második körös választási jogot is beáldozva úgy trade-elt fel érte az első kör harmadik helyére, hogy nem volt szükségük passrusherre, de az azóta kirúgott általános igazgató, Jeff Ireland egyszerűen beleszeretett az OLB játékába. Ez még nem is lett volna baj, ha Jordan beválik, de az első szezonban felmutatott 2 sack és 27 szerelés minden, csak nem jó kezdés az újonctól. Nem csoda, hogy a holtszezon kezdetén azonnal meg is indultak a pletykák, hogy a floridaiak megszabadulnának Jordantől, és bár ezt a csapat mindvégig tagadta, most úgy tűnik, akadt volna kérő.
A legfrissebb pletykák szerint ugyanis Chip Kelly, az Eagles edzője szeretett volna lecsapni korábbi oregoni tanítványára. A Sasok egy második körös picket, és a saját, szintén várakozáson alul teljesítő első körös OLB/DE-jüket, Brandon Grahamet adták volna Jordanért, de a Dolphins nem fogadta el az ajánlatot. Joe Philbin vezetőedző ugyanis hisz abban, hogy Jordan második évre összeszedi magát, és tehetségének megfelelően teljesít. A tréner szerint játékosának tavaly nem segített, hogy az Oregon egyetem tanulmányi szabályzata miatt nem lehetett ott az önkéntes edzőtáborokban, és a vállműtétből való teljes felépülése sem olyan ütemben haladt, mint ahogy azt remélték. A kritikus szurkolók szerint viszont éppen Philbin tehet arról, hogy Jordan megrekedt az első évben, hiszen a HC meccsenként csak 20-22 snappet adott neki.
A játékos érdekeit néző NFL-szakértők szerint Jordan mindenképpen jól járna a trade-del, hiszen az Eagles új sémájába tökéletesen beleillene a tavalyi év legjobb passrusherének tekintett játékos. Az már más kérdés, hogy a Dolphins ezzel elismerné a kudarcát, és alighanem áron alul szabadulna meg egy ígéretes tehetségtől. Viszont ha Jordant jövőre sem tudják megfelelően használni Floridában, akkor 2015-ben már aligha kapnak a Sasokéhoz hasonló ajánlatot...
Mi nem tudunk dönteni, mi lett volna a legjobb megoldás ebben a helyzetben, de szerencsére itt vagytok nekünk Ti, akik szavazhattok a kérdésben.

