Jeffrey Lurie meg sem várta a szezon végét, azonnali hatállyal menesztette a főedzőt.

Éjjel derült égből villámcsapásként robbant a hír: az Eagles azonnali hatállyal menesztette a főedzői és általános igazgatói posztot is betöltő Chip Kelly-t. A hírt még a jól értesült beat writerek sem tudták előre kiszivárogtatni, annyira váratlanul látott napvilágot a csapat tulajdonosa, Jeffrey Lurie által írt szűkszavú sajtóközlemény. Lurie nem indokolt, mindössze annyit közölt, hogy folyamatosan felügyelte a csapat körüli történéseket, és most találta a legalkalmasabbnak a váltást.

A Giants elleni szezonzárón így a támadókoordinátor, Pat Shurmur lesz a megbízott HC, az új vezetőedző keresését pedig a tulaj mellett a tavaly a pénzügyi osztályra száműzött ex-GM, Howie Roseman, valamint az Eagles elnöke, Don Smolenski felügyeli majd. Kelly mellett egyébként Ed Marynowitz, a keret összeállításáért felelős vezető is repült, az ő helyére azonnal ki is nevezték Tom Donahoe-t, aki idáig tanácsadói szerepkört töltött be, de korábban volt már a Bills és a Steelers általános igazgatója is.

Chip Kelly-nek eredetileg 2017-ig lett volna szerződése a csapattal, ebből egy mérkőzés híján három szezont töltött ki. Vezetőedzőként 26-21-es mérleget produkált az alapszakaszban, eddigi egyetlen playoff meccsét pedig elvesztette.

Jeffrey Lurie csütörtök délután, magyar idő szerint éjszaka tart majd sajtótájékoztatót, ahol bizonyára bővebben is megindokolja majd döntését.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel