Bár az előszezonban látottakból nem szabad komoly következtetéseket levonni, egyelőre úgy tűnik, a csapatok fantáziáját megmozgatta az új extrapont-szabály. Az eddig lejátszott 13 preseason mérkőzésen ugyanis már 10 alkalommal láthattunk 2 pontos kísérletet, miközben a SportingCharts adatai szerint tavaly mindössze 59 próbálkozást jegyezhettünk fel az egész alapszakaszban. Ennek apropóján úgy gondoltuk, összeszedjük, hogyan is alakultak az eddig látott kísérletetek, így kiderül, mely csapatok játszottak el eddig a gondolattal, hogy 7 helyett inkább 8 pontot szerezzenek, illetve megtudhatjuk az is, milyen eredménnyel jártak ezek a kísérletek.
Patriots a Packers ellen: Jonas Gray futás – sikeres
Packers a Patriots ellen: Scott Tolzien passz – sikertelen
Packers a Patriots ellen: Scott Tolzien passz – sikertelen
Bears a Dolphins ellen: Jimmy Clausen passz A.J.Cruznak – sikeres
Titans a Falcons ellen: Antonio Andrews futás – sikeres
Panthers a Bills ellen: Joe Webb passz Paul Browningnak – sikeres
Steelers a Jaguars ellen: Ben Roethlisberger passz Markus Wheatonnek – sikeres
Jaguars a Steelers ellen: Storm Johnson futás – sikertelen
Raiders a Rams ellen: Christian Ponder passz – sikertelen
Raiders a Rams ellen: Matt McGloin passz – sikertelen
Mint látható, 50%-os hatékonysággal értékesítették a csapatok eddig a két pontos kísérleteket, ami – bár 10 próbálkozás nem túl nagy minta – éppen megegyezik azzal az átlaggal, amit a szabálymódosítást megelőzően is tapasztalhattunk. Érdekesség, hogy a Packers és a Raiders is két-két alkalommal próbálkozott, így talán ez a két gárda igyekszik leginkább tesztelni a lehetőségeket, de miközben a Green Bay három hatpontosából csak kettő után kísérletezett a kétyardos vonalról, addig a Raiders mindkét touchdownja után nekiment a kétpontosnak. A legtökösebb csapat díját azonban mégsem nekik ítélnénk oda, hanem inkább a Panthers-nek, amelyben az irányító-elkapó hibrid, Joe Webb mindent vagy semmit alapon vállalta be a végül győzelmet érő passzt. A Bills ugyanis 24-17-re vezetett, de a Párducok az utolsó percben egy 42 yardos Brandon Wegher TD-nek köszönhetően felzárkóztak 1 pontra. A vendégek azonban nem szerettek volna hosszabbítást, így inkább a két pontos kísérletet választották, és miután az sikerült, a Carolina 25-24-re nyert.
Zárásként ejtsünk szót az egy pontos rúgásokról, ugyanis az éjjel láthattuk az első 33 yardos hibát is: Ryan Succop, a Titans rúgója nyesett túl szélesre egy extra pontot a Falcons ellen. Ezzel a kickerek eddig 40/39-es mutatóval állnak az előszezonban, ami persze százalékosan jóval gyengébb, mint a tavalyi alapszakaszban látott 99,3%-os arány (ekkor még úgye 20 yardról próbálkoztak), de még mindig azt mutatja, hogy a rúgók a 13 yarddal hátrébb tolt extra pontokat is rutinból megoldják.

