20 percen múlt, hogy Tony Gonzalez 2008-ban nem lett az Eagles vagy a Packers játékosa.

Bár a sportban nincs ha, mindig érdekes olvasni azokat az évekkel később kiszivárgott híreket, amelyek a meghiúsult játékoscserékről szólnak. Ez a mostani például egy olyan, már megkötött üzlet története, amely öt évvel ezelőtt csaknem felborította az NFC ma ismert erőviszonyait.

A Kansas City Chiefs ugyanis 2008-ban úgy döntött, még az szezon közbeni trade deadline előtt elcseréli kiváló tight endjét, Tony Gonzalezt. A játékosért bejelentkezett az Eagles és a Packers, a csapatok pedig meg is egyeztek az ellenértékben: egy harmadik körös picket és egy játékost adott volna mind a két gárda. Gonzaleznek már csak azt kellett volna eldöntenie, hogy Philadelphiában vagy Green Bayben érezné-e otthonosabban magát. Az utolsó pillanatban azonban Carl Peterson, a Chiefs elnöke lépett egy nem túl sportszerűt, és kijelentette: változtak az árak, most már második körös picket kér. Közben Gonzalez már úgy tudta, távozik, a korábbi cserepartnerek azonban így már visszakoztak.

Gonzalez végül csak a holtszezonban távozott, egy 2010-es (tehát egy évvel későbbi) második körért, és az Atlanta egyik legnagyobb fegyvere lett. Az Eagles, amely nem akarta odaadni második körös választási jogát, a 2009-es drafton azzal a pickkel behúzta LeSean McCoyt, míg a Packers elcserélte második körösét (és még több másik picket) a New England Patriots csapatával, és kiválasztotta Clay Matthewst...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel