Hiába zárta karrierje eddigi legjobb évét, az Eagles mégis kirúgta DeSean Jacksont.

DeSean Jackson 2013-ban 1332 yardot és kilenc touchdownt szerzett. Remek évet zárt, mégis hetek óta arról lehetett hallani, hogy a csapat mindenképpen szeretne tőle megszabadulni. Elsősorban a játékos elcserélésről szóltak hírek, de egyes források azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy ha az Eagles nem talál partnert a trade-hez, akkor Jackson a kivágás sorsára jut. Mi akkor nehezen értettük, hogy az elkapó mivel haragította ennyire magára az együttes vezetőit, és vártuk a további fejleményeket.

Az amerikai portálok ezután arról számoltak be, hogy Jackson leült beszélni Chip Kelly vezetőedzővel, és egy rövid időre úgy tűnt, hogy talán rendeződhet a helyzet. A tulajdonosok éves ülése alatt teljes csend honolt az üggyel kapcsolatban, majd villámcsapásszerűen jött tegnap késő délután a kirúgás ténye.

Több teória is kering az interneten a kirúgással kapcsolatosan. Állítólag DeSean Jackson valamiféle bandának volt a tagja, amelynek a jeleit több alkalommal, például közösségi oldalakon megjelenő fényképeken is használta. Sőt több forrás is arról számolt be, hogy a receiver egy Redskins elleni meccsen,

valamint nemrég megjelent videóklipjében

is a banda jeleit mutogatta. A bandázással kapcsolatos dolgokhoz egyáltalán nem értünk, de az amerikai sajtóban az Crips nevű bandáról írnak, amelyről még a magyar wikipédia is megemlékezik. Abba belegondolni sem merünk, amit néhány, főleg bulvárosabb oldal hozott le, hogy Jacksont akár gyilkossági ügyekhez is kapcsolhatják ezen a bandán keresztül.

A játékos, kirúgását követően nem sokkal, egy közleményt adott ki, amelyben köszönetet mondott az Eagles-nek, illetve tagadta, hogy bármiféle köze lenne ilyen jellegű szervezetekhez:

„Először is szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, a szurkolóknak, valamint Philadelphia városának az itt eltöltött időért. Szintén hálás vagy Andy Reednek (nem elírás, a jelenlegi Chiefs vezetőedző neve így szerepel, azt nem tudjuk, hogy Jackson írta el, vagy egy sajtómunkatárs felelő érte, de mindenhol így szerepelt, helyesen Reid – a szerk.), aki idehozott engem. Másodszor, szeretnék beszélni a félrevezető és alaptalan állításokról, amik a kirúgásom kapcsán azokról a személyekről szóltak, akikkel pályán kívül egy társasághoz tartozom. Szeretném nagyon világosan megfogalmazni, hogy nem vagyok és soha nem is voltam semmiféle bandának a tagja. Nem vagyok bandatag, meggondolatlanok és komolytalanok azok a találgatások, melyek szerint a pályán kívül részt vettem ehhez köthető dolgokban. Nagyon keményen dolgozom a pályán és azon kívül is, megfelelő értékrenddel rendelkező, jó ember vagyok. Büszke vagyok arra a teljesítményre, amit a pályán és azon kívül elértem. Fáradhatatlanul dolgoztam, hogy szolgáljam a közösséget és pozitív hatással legyek az arra rászorulókra. Szerencsétlen dolog, hogy most védenem kell magamat és törekvéseimet. Ezek a kijelentések komolytalanok és egyszerűen nem igazak. Várom már, hogy keményen dolgozhassam új csapatomért. Isten áldjon mindenkit.”

A legtöbb helyen egyértelműnek gondolják, hogy Jackson kirúgása annak volt köszönhető, hogy bandázik, de azért más elképzelések is vannak. Vannak, akik tudni vélik, hogy Chip Kelly és a játékos egyszerűen nem jött ki egymással. A csapat így megpróbálta elcserélni az elkapót a liga éves gyűlésén, de mivel ez nem sikerült, ezért rakták ki egyből ezután a csapatból.

Azonnal több együttes neve is felmerült, mint Jackson lehetséges új állomáshelye. Két gárda tűnik esélyesebbnek a sok érdeklődő közül: a New York Jets-nél ismét összeállhatna korábbi csapattársával, az irányító Michael Vickkel. A Kansas City Chiefs-nél a közleményben már megemlített Andy Reid a vezetőedző, akivel Philadelphiában évekig dolgoztak együtt. Emellett a 49ers, a Patriots, a Panthers, a Raiders, sőt még a Seahawks puhatolózásáról is lehetett hallani.

DeSean Jackson tehát hat évig szolgálta a Philadelphia Eagles együttesét, 87 alkalommal lépett pályára a csapat színeiben, egy eset kivételével mindig kezdőként. 356 elkapással 6117 yardot, valamint 32 touchdownt szerzett. Nem éppen makulátlan stílusa ellenére a szurkolók egyik kedvence volt, a Napos oldal című film óta pedig tudjuk, hogy DeSean Jackson az isten. (Legalábbis a szinkronos verzió szerint.)

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel