adam-jones-pacman-apology.jpg

Csaknem 24 millió forintnyi büntetést szabott ki a liga a Steelers és a Bengals Wild Card mérkőzése után. Nem csak a játékosoknak, az edzőknek is osztogatták a csekkeket, melyeknek összértéke 83 665 dollár lett. A legtöbbet Adam „Pacman” Jones, a Bengals cornerbackje kénytelen befizetni, akit 28 940 dollárra büntettek az egyik bíróval történt afférja miatt.  Két csapattársa, Wallace Gilberry és Domata Peko szintén elkísérheti őt a postára, mivel előbbi sportszerűtlenségért, utóbbi szükségtelen durvaságért kapott 8 681 dolláros csekket. A Steelers oldalán mindössze egy játékost róttak meg: Ramon Fosternek kell 17 363 dollárt befizetni, viszont az edzői stábból ketten is könnyebbek lettek 10-10 ezer dollárral. Mike Munchakot Reggie Nelson hajának meghúzásáért büntették, Joey Portert pedig azért, mert a pályára rohant, amikor Pacman Jones szimulálással vádolta Antonio Brownt.

A Bengals CB-je kapcsán érdemes még megemlíteni, hogy bár a mérkőzést követően továbbra is ekézte a Steelers elkapóját, ma éjjel bocsánatot kért Browntól. Pacman ugyanis váltig állította, hogy ellenfele csak megjátszotta a sérülést a Burficttel történt ütközést követően, viszont azt is kijelentette, bocsánatot kér, ha Brown nem lesz bevethető a Broncos ellen. Ez tegnap hivatalossá vált, Jones pedig azonnal üzent is:

 

@antoniobrown84 I truly apologize !!!!!! That's my word !!!

@realpacman24 által közzétett videó,2016. Jan 15., 12:32 PST

És ha már Vontaze Burfict is szóba került, a Bengals linebackere azért nem kapott külön pénzbüntetést, mert három meccses eltiltása alatt fizetés nélkül lesz távol, így kvázi fél millió dollártól amúgy is elesik.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel