Peyton Manning is kifejezte nem tetszését, pedig ő ritkán foglal állást pályán kívüli ügyekben.
Végül mégsem maradt következmények nélkül, hogy 2004 óta először nem az aktuális Super Bowl győztes otthonában rendezik meg a szezon nyitómeccsét, vagyis a Kickoff Game-et. Mint ismeretes, a Ravens stadionjának közös parkolója van a város baseball arénájával, és mivel a Baltimore Orioles-nak előbb volt lekötött meccse szeptember 6-ra, a Ravens kénytelen Denverbe látogatni az első héten. Bár bizonyára több hazai fanatikusban is felvetődött a kérdés, hogy ugyan mi értelme két hatalmas sportarénát fenntartani, ha a parkoló mérete miatt nem tudnak egyszerre két meccset kiszolgálni, kisebb meglepetésre Baltimoreban viszonylag könnyedén fogadták a hírt, így nem is lett balhé a dologból. Egészen mostanáig. De érdekes módon most sem a Ravens szurkolói fejezték ki nemtetszésüket...
Az időzített bomba pont, hogy Denverben robbant, ahol a szurkolóknak nem tetszenek az NFL által kirakott, Kickoff meccset promózó reklámanyagok. A liga ugyanis elárasztotta Joe Flaccot ábrázoló képekkel a coloradói nagyvárost, amit a Broncos fanatikusok elég rosszul viselnek. A felháborodás valahol érthető, hiszen ha visszagondolunk, emlékezhetünk rá, hogy tavaly éppen a Ravens irányítója semmisítette meg a sérthetetlennek hitt denveri secondary-t a Mile High stadionban, kiütve ezzel Manningéket a rájátszásból.
Apropó Manning... A sokak által a nyugalom szobrának tartott irányító sem bírta ki, hogy ne szólaljon fel a Flaccoland-et idéző városkép ellen. A kiváló irányító azt kifogásolta, hogy a reklámkampány készítői nem gondoltak bele, hogy a Denver Broncos stadionját az ellenfél egyik játékosa díszíti majd. A helyiek a Denver Post hasábjain fejtették ki véleményüket, és a legtöbben a „hülye” és a „tiszteletlen” szavakat használták. Volt, aki ennél is tovább ment, és több lámpavasra felerősített Flacco-posztert is megrongált, majd „hőstettét” videó formájában a netre is feltöltötte.
A rongálás minden formáját elutasítva azért lássuk be, hogy valahol talán érthető a denveri felháborodás, ugyanakkor azt is mondhatnánk, hogy tetszettek volna nyerni tavaly a rájátszásban, akkor most Manning képével lennének tele az utcák Colorado fővárosában, és a Mile High stadionról sem Falcco képe nézne le a mérkőzésre érkező Broncos fanatikusokra...

