Ezúttal egészségügyi okokból és nem zarándoklat miatt vonul vissza a Chiefs safetyje.

Husain Abdullah 2008-ban draftolatlan játékosként került a ligába a Vikings csapatához. Itt első két évében csereként számítottak rá, majd 2010-re már beverekedte magát a kezdőcsapatba is, méghozzá mint strong safety. Egy évre rá már a másik safety pozíciója lett az övé, ám kilenc mérkőzés után véget ért számára az idény, köszönhetően annak, hogy sokadik agyrázkódását is elszenvedte.

A játékos ezt követően a teljes 2012-es évet kihagyta, méghozzá az NFL-ben nem mindennapos ok miatt. Abdullah ugyanis a mekkai zarándoklatot teljesítette, ami minden muszlim számára kötelező egyszer az életében. A kihagyott idényt követően a Chiefs vette fel vele először a kapcsolatot, és nem volt nehéz meggyőznie arról a játékost, hogy térjen vissza a pályára. A safety az elmúlt három évet így Kansas Cityben töltötte, 2014-ben végig kezdő volt, tavaly pedig a betegségből felépülő Eric Berry cseréjeként jutott szóhoz.

Abdullah egyébként szabadügynök lett, sőt a top 100-as listánkon is helyet kapott (92.), mert úgy éreztük, hogy lennének csapatok, ahol megszerezhetné magának a kezdő pozíciót. A Chiefsnél Eric Berry és Ron Parker mögött az Abdullah – Tyvon Branch cserepáros is elég jól csengett tavaly, közülük pedig Branch átette székhelyét Arizonába, Abdullah pedig ismét a visszavonulás mellett döntött.

A játékos döntésének hátterében ezúttal nem vallási, hanem egészségügyi okok húzódtak. Saját bevallása szerint 2015-ben az ötödik agyrázkódását szenvedte el profi pályafutása során, és ezt már jóval nehezebben heverte ki, mint a korábbiakat. Az alapszakasz utolsó öt találkozóját volt kénytelen kihagyni, mielőtt a Főnökök két playoff meccsére visszatért. Az egyik közösségi oldalra kitett búcsúüzenetében a visszavonulás elsőszámú okaként az egészségét emelte ki.

 

After 7 years in the NFL, I am retiring. I would like to thank the Minnesota Vikings for giving me an opportunity to make the team after going undrafted in 2008. I experienced a great deal of growth both as a football player and as a person during my 4 years in Minnesota. Thank you. The Kansas City Chiefs will forever have a special place in my heart. After sitting out of football to fulfill my Hajj Pilgrimage in 2012, The Chiefs were the first to call. The three years I spent playing for KC may have been the most enjoyable football experience in my entire life. Thank you. There are numerous deciding factors in my decision, with personal health being foremost. Sitting for five weeks last year after suffering the fifth concussion of my career, I had a lot to contemplate. My goals moving forward are to be of benefit to my family, my community, my country and hopefully the world. Having a sound mind will be vital in accomplishing these goals. Thank you to everyone I've crossed paths with during my time as a player. You've had an impact on my life for the better. Thanks for the love and support. It's greatly appreciated. #chiefskingdom #Peace✌��️

Husain Abdullah (@habdullah39) által közzétett fénykép,2016. Márc 28., 05:53 PDT

Abdullah legemlékezetesebb jelenete profi pályafutása során egy Patriots ellen szerzett interception return touchdown volt. A játékos ezt követően TD-ünneplés gyanánt térdre ereszkedett, hogy imádkozzon, amiért a bírók sárga zászlóval és 15 yard büntetéssel jutalmazták. Az eset nagy felháborodást keltett, és nem sokkal később a liga is beismerte, hogy a játékvezetők hibás döntést hoztak, amikor ezért büntették a játékost.

Abdullah így összesen hét szezont töltött aktívan az NFL-ben, 289 szerelés, 2,5 sack, 6 interception és ebből két megszerzett touchdown került a neve mellé. Na meg persze az az öt agyrázkódás, ami miatt 30 évesen most a végére ért a karrierje.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel