Marcus Mariota továbbra sem írta még alá szerződését, most pedig kiderült, hogy min megy a vita.

Marcus Mariota az egyetlen első körös játékos a 2015-ös draftosztályból, aki nem írta még alá a szerződését. Mindez nem újdonság, a helyzet már egy hónappal ezelőtt is ugyanez volt, és mivel a Titans hagyományosan lassan szerződteti újoncait, nagy jelentőséget nem is tulajdonítottunk a dolognak. Most viszont, hogy a játékosok lassan visszatérnek az edzőtáborba, kezd egyre inkább kellemetlenné válni, hogy a franchise arcának szánt irányító hivatalosan még mindig nem Titán. Nem véletlen, hogy az újságírókat is elkezdte érdekelni a történet miértje (bár annyira nem történt semmi az NFL háza táján Pierre-Paul balesete óta, hogy a kinti kollégáknak szerintünk nem is volt jobb dolga), és hamar ki is derült, miből adódik a nézetkülönbség. Mariota nem szeretné, ha a szerződésébe belekerülne a leginkább talán ”ellensúlyozásként” fordítható offset kitétel. Na de mi is az az offset?

Az offset tulajdonképpen egy olyan szerződési kitétel, ami megakadályozza, hogy egy kivágott, majd más csapathoz felszedett játékos két helyről kapjon fizetést. Mariota esetén levezetve talán könnyebb megérteni, mit is jelent ez. A csapat azt szeretné, ha Mariota szerződésében szerepelne az offset kitétel, mert így, ha az első szerződése ideje alatt (ami 4 év lesz) kivágják, egy másik csapat pedig felszedi és szerződik vele, arra az időszakra már nem kell neki kifizetni a szerződésben meghatározott garantált összeget. Mindez a külső szemlélő és talán Mariota számára is úgy tűnhet, hogy Tennessee-ben fel vannak készülve a legrosszabbra, és véletlenül sem akarnak az idei második pick mellett még pénzt is bukni, ha esetleg befürdenek Mariotával. A Titans vezetősége viszont azt mondja, ők csak tartják magukat az elveikhez, hiszen mindig mindenkivel csak ilyen kontraktust iratnak alá.

Ami tény, hogy az NFL-ben egyáltalán nem ritka az offset kitétel, Jameis Winston draft után pár órával aláírt szerződésében is benne van, de az is igaz, hogy a harmadik helyen draftoló Jaguars például nem élt a lehetőséggel. Annak ellenére sem, hogy a Jaguárok tudnának mesélni az újoncszerződés lejárta előtt megunt első körös irányítókról... Blaine Gabbert ugyanis – JaMarcus Russell, Brady Quinn, Tim Tebow és Brandon Weeden mellett – egyike annak az öt első körös QB-nak, akit az elmúlt tíz évben elcseréltek vagy kivágtak, mielőtt kitölthette volna első profi kontraktusát. Látható tehát, hogy egyáltalán nem példa nélküli, hogy egy csapat gyorsan beismerje a „hibáját”, ilyenformán érthető a Titans motivációja.

Ugyanakkor valahol Mariota szkanderezése is védhető – annak ellenére is, hogy van olyan szakértő, aki szerint csak a játékos ügynökei akarnak erősnek tűnni, ezért ugrottak rá éppen erre a kis koncra. Mariota ugyanis sokak szerint rendszeridegen játékos a profik között, akihez sokkal inkább egy a Seahawks-nál vagy az Eagles-nél látható, sajátos, külön rá szabott séma illene. Természetesen megtörténhet, hogy Tennessee-ben nemcsak megkapja majd ezt a különleges bánásmódot, hanem még élni is tud a kínálkozó lehetőséggel, de az ilyen játékosoknál nagy a kockázat, hogy hamar kibuknak a keretből. Ezt pedig bizonyára Mariota is tudja, ezért is szeretné, hogy ha az az összeg, amit aláír, nem csak a nevében lenne garantált, hanem a szó legszorosabb értelmében is. És mivel egyre közeledik az edzőtábor (a Titánok július 31-én gyűlnek össze először, ráadásul nyilvános lesz a tréning), ahol csak aláírt szerződéssel lehet megjelenni, reális esélye van rá, hogy ügynökeivel sikeresen „kizsarolja” magának ezeket a feltételeket. Kíváncsian várjuk, ki tudja majd ráerőltetni az akaratát a másik félre...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel