Eli örül bátyja sikerének, egyszerűen csak nem áll jól neki, ha gondolkodik.
Amerikában már régóta létezik a „Manningface” kifejezés, amelyet Eli esetében általában a borzasztóan látványos bambulására szoktak használni. Ezért számunkra inkább az összenemzeti meglepődés volt váratlan, és nem az, hogy a fiatalabbik Manning-tesó így fogadta a pillanatot, amikor szinte biztossá vált a Broncos győzelme:
Sokan úgy vélték, Eli azért nem örül, mert bátyja így beérte gyűrűk számában, pedig erről szó sincs. A Giants irányítója ugyanis utólag elárulta, ő csak egyszerűen nem tudott felszabadulni, amíg nem vált biztossá a győzelem. A lefilmezett pillanatokban is csak azon tudott gondolkodni, hogy vajon kétpontosra megy-e a Broncos, illetve, vajon hány játék kell a védelemtől ahhoz, hogy a Panthers az összes idejét elégesse és az óra leperegjen. Persze lehet, hogy sokan ezt csak utólagos magyarázkodásnak tartják, de szerintünk könnyen elképzelhető, hogy valaki, aki belülről is tudja, mi zajlik lent a pályán egy Super Bowl alatt, nem képes függetleníteni magát az eseményektől. Eli egyszerűen képtelen volt felszabadulni, azt pedig már régóta tudjuk, hogy szegénynek nem áll jól, ha gondolkodik.
Ez a felvétel például draftolásának pillanatában készült. Itt éppen azon agyalt, hogy vajon miért vitte őt el a Chargers, amikor világosan kijelentette, hogy nem hajlandó San Diegóban játszani.
Itt éppen az jár a fejében, hogy a védelmek miért nem fértek fel a gépre a Saints elleni meccset megelőzően.
Itt éppen azt fejtegeti magában, mit keres Csillag Patrik a Spongya Bobból a jobb vállán.
Itt azon járnak az agytekervényei, hogy vajon hazaér-e a SportsCenter-re, vagy megint csak az ismétlést látja.
Itt nem érti, hogy dobhatott 6 meccs alatt 15 interceptiont.
Itt mi sem tudjuk, mi járhat a fejében, de alighanem atomfizika.
Ez pedig már a teljes átszellemülés, a zen állapota.
