Bár a 2014-es idény kezdete még jócskán odébb van, de nem elképzelhetetlen, hogy Dallasban már az első edzés után búcsút is inthetnek ennek a szezonnak. Ami biztos: a védelem vezére, Sean Lee súlyos sérülést szenvedett – megint. Még február 11-én összegeztük röviden a linebacker sérülésekkel tarkított NFL-karrierjét, majd idéztük Lee szavait arról, hogy meg kell találnia a módot arra, hogy egészséges maradjon. Sajnos nem sikerült neki.
Tulajdonképpen az eset egy olyan tréning során történt meg, ahol kontakt nélkül gyakorolnak a játékosok. Az újonc támadófalember, Zack Martin egy rövid passz után törte az utat DeMarco Murray előtt és bár nem lökte meg nagyon a szemből érkező LB-t, de Lee ettől olyan szerencsétlenül esett, hogy a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag (ACL). Ez azt jelenti, hogy a játékos nagy valószínűséggel az egész szezont kénytelen lesz kihagyni, de ilyen sok sérüléssel a háta mögött már az egész karrierje is veszélybe kerülhet. Nagyon szomorú ez, hiszen a liga egyik legjobb linebackeréről, valamint a Cowboys legkiválóbb védőjéről beszélünk.
Ha lehet egy ilyen szerencsétlen helyzetben bármi pozitívumot találni, akkor az az lenne, hogy így legalább van ideje a gárdának valamiféle pótlásról gondoskodni, aki pedig Lee helyére lép, annak lesz ideje együtt edzeni a kezdőcsapattal.

