Letartóztatták Le’Veon Bellt és LeGarrette Blountot.

Tegnap este a rendőrök megállították azt az autót, amiben együtt utazott a Pittsburgh két running backje (valamint a hátsó ülésen egy hölgy, de ez most nem fontos). Ezzel önmagában semmi gond nem volna, de a jó öreg marihuána szag csak úgy áramlott ki a gépjárműből, így a szimpla igazoltatásnak letartóztatás lett a vége. A rend éber őrei egyébként még 20 gramm füvet is találtak, ráadásul Bell úgy vezette a kocsit, hogy az anyag hatása alatt állt.

A csapat közben elutazott Philadelphiába, ahol magyar idő szerint péntek hajnalban, az Eagles ellen előszezon meccset játszanak. Blount együtt repült (és ez most nem a fűre utaló szójáték) a társakkal, míg Belltől a rendőrség vérmintát vett - mivel ő ült a volánnál - ,így a másodéves futó Pittsburgh-ben maradt, majd önköltségen később a csapat után utazott.

Amíg a vizsgálat tart, addig valószínűleg a liga sem tiltja el a játékosokat, de utána Roger Goodell minden bizonnyal lecsap majd.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel