Feltéve, ha a barátság azt jelenti, hogy beszólsz, megütöd és lefejeled a másikat.
Már előre dörzsölhettük a tenyerünket, hogy a Panthers@Giants meccsen az egykezes elkapások mester Odell Beckham, valamint az idén brillírozó cornerback Josh Norman szállnak szembe egymással. Két kétségtelenül kiváló játékosról beszélünk, de azt is kell róluk tudni, hogy egy kis trash talkért nem mennek a szomszédba, igaz azt nem gondoltuk, hogy ennyire elszabadulnak majd az indulatok.
Eleinte persze a játékkal foglalkoztak a felek, és kezdésként a Giants receivere alaposan megverte védőjét, aztán megint olyan egykezes elkapást mutatott be, hogy tátva maradt a szánk. Na jó igazából ezúttal Beckham két kézzel nyúlt a labdáért, és talán ez is lett a veszte, ugyanis véletlenül sem sikerült elkapnia a TD-t érő átadást, hanem csúnyán elejtette a labdát.
Ezt követően Norman pillanatai jöttek, remekül védekezett ellenfelén, nem engedte elkapáshoz jutni az első két negyedben. Közben a Panthers a nagyszünetben már 21-7-re vezetett, a harmadik játékrész során pedig 35-7-re nőtt a vendégek előnye. Nagyjából ekkor robbant a bomba, percekig nem volt olyan játék, amikor a két jómadár ne verekedett volna össze.
Természetesen Normant sem kellett félteni, de azért Beckham járt élen a bunkóságban, és csoda, hogy a bírók nem zavarták be az öltözőbe. Az alábbi jelenet ettől függetlenül utólagos eltiltást is érhet, ahogy nem is olyan régen Aqib Talib szemkinyomós mutatványa, hiszen jól látható, hogy Beckham egyértelműen azzal a szándékkal érkezik meg, hogy jól lefejelje ellenfelét.
A Giants elkapó később azért Cortland Finnegannel is „szóváltásba” keveredett, aki szintén nem egy ma születetett bárány, elég csak a pár évvel ezelőtti klasszikusra, az Andre Johnson afférra gondolni.
A kedélyek aztán kezdtek lecsillapodni, de az egész közjáték teljesen felborította a játék képét. A Carolina leült, a New York-i csapat pedig megkezdte a felzárkózást.
We know someone who is getting coal in his stocking this year. pic.twitter.com/vhpCeEO1hf
— Carolina Panthers (@Panthers) 2015. december 20.
A 28 pontos hátrányt sikerült is ledolgoznia az Óriásoknak, az egyenlítést jelentő touchdownt pedig ki más, mint Odell Beckham szerezte meg. Bár a videó nem a legjobb minőségű, de a lényeg látszik, lássuk hát, hogyan reagált az elkapó a TD-re.
Cam Newton bólogatása egyébként sokatmondó. Valahogy az van az arcára írva, hogy igen, ezt most Beckham megcsinálta, de én felmegyek a pályára, megnyerem a meccset, és utána úgy kiröhögöm, ahogy nem szégyellem. Nos Cam Newton felment a pályára, mezőnygól távolságig vezette csapatát, Graham Gano pedig nem hibázott, így a Panthers 38-35-re nyerni tudott és megőrizte veretlenségét.

Norman a győzelem után nem hagyhatta szó nélkül a Beckham-ügyet, a közösségi oldalon az alábbi képpel üzent az elkapónak:
❗️❗️❗️RT @WorIdStarComedy: pic.twitter.com/mILhDLpe7S
— *Joshua R. Norman (@J_No24) 2015. december 20.
Persze az NFL Memes sem ment a szomszédba, hogy trollkodjon egy kicsit a receiverel:

Míg mások az egész kakaskodást cicaharcként fogták fel.
Mégis a legjobb poén a meccs kapcsán az alábbi volt, és tényleg valahogy úgy történt, hogy jól szórakoztunk a Beckham – Norman bunyón, amikor valami NFL meccs félbeszakította az egészet.

A meccs margójára írt zárójeles megjegyzés, hogy előzetesen arról írtunk, hogy az Óriások igazi óriásölők, hiszen korábban többször is ők verték meg a legalább 13-0-s mérleggel rajtoló együtteseket. Csakhogy 2007-ben a Super Bowl előtt azért kikaptak az akkor 15-0-s Patriots-tól 38-35-re. 2011-ben a rájátszásból ugyan ők ütötték ki a Packers-t, de az alapszakaszban még a 11-0-s Sajtfejűek 38-35-re szintén elintézték a Giants-et. Véletlen egybeesés lenne, hogy ezúttal is 38-35-re múlta felül őket a Panthers? A Carolina helyében nem kerülnénk össze a playoffban az Óriásokkal, persze ez nem kívánságműsor, azt tudjuk.

