A csapatoknál megkezdődtek a training camp előtti szokásos edzések, ilyenkor pedig a sérült játékosok jelenlegi állapotáról is több információhoz juthatunk. Kansas City-ben például a körülményekhez képest igazán jó hírek érkeztek, hiszen a Hodgkin-limfómával diagnosztizált, majd kemoterápiás kezelést kapó Eric Berryről kaptunk végre némi pozitív információt. A játékosnál mostanra befejezték a kezelést, a hírek szerint minden a legnagyobb rendben zajlott, és a játékos jelenleg már „csak” az eredményekre vár.
„Berry a nagy, iskolai záróvizsga előtt áll. Túl van a kezelésen, most majd az orvosok fognak vele leülni és átbeszélni az eredményeket. Ezeket egyelőre még nem ismerjük, sőt Berry sem tudja, de a jelenlegi helyzetben az orvosok és Eric is nagyon pozitívak, éppen ezért úgy gondolom, hogy a lehető legjobb irányba tartunk” – nyilatkozta a csapat vezetőedzője, Andy Reid.
A veszély tehát még nem múlt el teljesen, az előjelek azonban pozitívak, és reménykedjünk benne, hogy tényleg minden a legjobb úton halad, Berry pedig hamarosan újra ott lehet a pályán is.

