Csak a mérkőzések utáni nyilatkozatokat számítva, Bill Belichick hét alkalommal mosolyodott el a szezon során. A New England vezetőedzője 114 és fél percig beszélt összesen, tehát átlagosan tizenhat percenként eresztett meg egy mosolyt az újságírók felé. Ne felejtsük el, hogy a csapat idén 12 meccset nyert meg, elképzelésünk sincsen, hány mosolya lett volna a szakembernek, ha rosszabbul meg a szekér a Hazafiaknál.
Első mosoly, október 13. – A Saints elleni győzelem alkalmával elnézést kért az újságíróktól, amiért át kell írniuk a meccs forgatókönyvét.
Második és harmadik mosoly, október 27. – Tom Brady futásai csaltak mosolyt a komor arcra.
Negyedik mosoly, november 24. – A korábbi Patriots linebacker, Rosevelt Colvin megjelent a sajtósok között és megkérdezte Belichicket, hogy ki volt a legjobb LB, akit edzett. A válasz természetesen Colvin volt, a New England mestere pedig nevetett!
Ötödik mosoly, december 8. – A Browns elleni nagy fordítás után a saját viccén mosolyodott el, mely szerint nem csak a fordítást, hanem a hátrány elkerülését is gyakorolni kellene csapatának.
Hatodik és hetedik mosoly, december 29. – Az utolsó mérkőzést követően tett egy szarkasztikus megjegyzést Brady-re, egyet pedig Aqib Talibra, és mindkétszer mosolygott.
A szezon során biztosan volt egy nyolcadik mosolygás is, igaz ez nem a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón történt. Belichicket kedvenc karácsonyi daláról kérdezték, ő pedig azt válaszolta mindet szereti, mert ezek a dalok mosolyt csalnak az arcára.

