A Chiefs safety-jének Hodgkin-limfómája van, ami jó eséllyel gyógyítható.

Nagyjából két hete derült ki Eric Berryről, hogy feltételezhetően limfómás, a kezdeti diagnózis pedig mostanra bebizonyosodott. A hírek szerint a védő úgynevezett Hodgkin-limfómában szenved, és mivel mi nem vagyunk orvosok, így a betegség rövid ismertetőjéhez a webbeteg.hu-t hívtuk segítségül. Tehát „az úgynevezett Hodgkin-limfóma a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos burjánzása. Kezelése napjainkban egyre eredményesebb, jelenleg a legsikeresebben kezelhető hematológiai tumoros megbetegedés. A limfómák ezen csoportja igen gyakori, a rosszindulatú limfómák közel 50 százalékát teszi ki.”

Az ügyről a játékos orvosa, Dr. Christopher Flowers egy közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot: „Ez a betegség jól gyógyítható, kezelése pedig a hagyományos kemoterápiás úton történik. A kezelés célja, hogy Mr. Berry limfómáját gyógyítsuk, a kezelést pedig haladéktalanul el is kezdjük.”

Természetesen Berry is kiadott egy közleményt, amelyben köszönetét fejezte ki a rengeteg támogatásért: „A családom és én is nagyon hálásak vagyunk azért a megszámlálhatatlan jókívánságért, amit az elmúlt hetekben kaptunk. Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire nagyra értékelem a biztató szavakat, a jókívánságokat. Szeretnék köszönetet mondani az Emory University kórháznak, Dr. Flowers-nek és az egész csapatának a kemény munkáért és a rengeteg erőfeszítésért, hogy diagnosztizálták a betegségemet, és hogy segítenek leküzdeni ezt az egészet. Most már tisztában vagyok a teljes folyamattal, és úgy fogok küzdeni, ahogy az életemben minden másért is tettem. Isten segítségével a lehető legjobban felkészültem erre az egészre. Imádkozom azokért, akik hasonló problémákkal néznek szembe, és azt üzenem, hogy folytassátok a küzdelmet.”

A csapattársak egyébként még a Broncos elleni vasárnap esti rangadó bemelegítésére jöttek ki „Be Bold, Be Brave, Be Berry” pólóban, majd az Arizona elleni mérkőzésre a Cardinals vezetőedzője, Bruce Arians is beszerzett magának egyet.

A pólók egyébként a csapat hivatalos boltjában 20 dollárért kaphatók, az összeg egészét pedig a Leukémia és Limfóma Egyesület kapja meg.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel