bill-belichick-hockey.jpg

A Patriots vezetőedzője a Winter Classic előtt próbálta ki a jeget.

Az amerikai profi jégkorong liga, vagyis az NHL 2008 óta hagyományosan egy kültéri mérkőzéssel, az úgynevezett Winter Classic-kal nyitja az Újévet. A találkozókat általában egy baseball vagy egy futball stadionban felhúzott ideiglenes pályán játsszák, és mivel idén a Boston Bruins csapata a házigazda, a Patriots foxborough-i otthona, a Gillette Stadium ad otthont az eseménynek.

Az esti, Canadiens elleni meccs előtt persze le kellett tesztelni a jeget, a tegnapi pályabejeárásra pedig a Bruins edzője, Claude Julien meghívta Bill Belichicket is. A New England trénere váratlanul otthonosan mozgott a jégen, még bottal a kezében is, amivel alaposan meglepte az újságírókat.

 

Később persze nem is tudta kikerülni a hokitudására vonatkozó kérdéseket, így elárulta, annak idején több korábbi edzői állomáshelyén is rendszeresen korcsolyázott, New Yorkban pedig még egy amatőr ligában is játszott 30-40 éves apukákkal, akik éjjel, amikor végre tudtak szabad pályát bérelni, összejártak kergetni a pakkot. Ezt egyébként Belichick ugyanazon a sajtótájékoztatón árulta el, amelyre széles mosollyal az arcán érkezett. Hát indulhatna ennél szebben a 2016-os esztendő?

 

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel