A Colts korábbi elnökét nagyon szíven ütötték Jim Irsay kemény szavai, így a hétvégén inkább korábbi játékosát választja egykori munkaadója helyett.

Mint megírtuk, Jim Irsay, a Colts tulajdonosa kemény szavakkal hangolt a vasárnapi, Broncos elleni összecsapásra. Sokakat felháborító nyilatkozatát Peyton Manning válaszra sem méltatta, Bill Polian, a csapat korábbi elnöke viszont borzalmasan magára vette az elmondottakat.

„Istenem, több mérkőzést nyertünk abban a 10 évben, mint bárki más a liga történetében. 13 év alatt 11 szezonban jutottunk rájátszásba, szóval mi a győzelem definíciója, ha nem ez?” – tette fel a kérdést Polian, aki Manning távozásáról is beszélt. „Az utolsó pillanatig maradni akart. Kivágták őt.” – rántotta le a leplet a sokszor „közös megegyezésnek” kommunikált szakításról. A korábbi elnök emellett azt is elmondta, hogy nincs beszélő viszonyban Jim Irsay-jel, és a hétvégén nem korábbi munkaadójának, hanem a Denvernek szorít majd a Lucas Oil Stadionban.

Polian 1997-ben került a csapathoz és a keret felelőseként az 1998-as drafton ki is választotta Peyton Manninget a drafton. Kettejük együttműködése a franchise legfényesebb időszaka volt, de amikor az irányítót elengedte a csapat, az elnöknek is mennie kellett. Sokan már akkor vitatták Irsay döntését, ugyanis a hivatalos indoklás szerint az elnöknek azért kellett mennie, nem mert gondoskodott megfelelően Manning pótlásáról abban az évben, amikor a kiváló irányító nyaksérülése miatt nem tudott játszani. A rossz nyelvek szerint azonban a 2-14 szezont nem véletlenül vállalta be a Colts, minden áron meg akarták szerezni Andrew Luckot (Suck for Luck, ha még emlékszünk rá), Polian pedig amolyan áldozati bárány volt, akire rá lehetett fogni a „váratlanul” gyenge szereplést. Persze, talán sohasem tudjuk meg, mi az igazság, az viszont látszik, hogy Bill Polianban két évvel az események után is rengeteg düh dolgozik.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel