Több téves bírói ítélet is született az első hét folyamán, egyes esetekben pedig maguk a játékvezetők sem voltak tisztában a szabályzattal.

Ami Victor Cruznál touchdown, az Calvin Johnson esetében elejtett labda.

Haladjunk időrendi sorrendben és nézzük meg először a Green Bay Packers – San Francisco 49ers meccs legvitatottabb ítéletét. Colin Kapernicket egy futás után a pályán kívül vitte földre Clay Matthews, repült is a sárga zászló a late hit miatt, viszont a másik oldalról Joe Staley is büntetést kapott az eset utáni kavarodásban. A játékvezetői ítélet megszületett, a két büntetés kioltja egymást, a 49ers pedig megismételheti a harmadik kísérletet. Igen ám, csakhogy ebben az esetben a helyes ítélet az lett volna, ha a 49ers negyedik kísérlettel folytatja a támadást, azaz nagy valószínűséggel mezőnygólt rúg, ehhez képest a valóságban a következő játékból Anquan Boldin szerzett touchdownt.

Az esetet később megvizsgálták és ezzel az ügy újabb fordulatot vett, ugyanis a visszajátszások alapján kiderült, hogy Joe Staley esetében egyáltalán nem kellett volna zászlót dobni, szóval csak Clay Matthews büntetése állta meg a helyét a szabályok szerint, így pedig a teljesen korrekt ítélet az lett volna, ha a 49ers első kísérlettel jött volna, méghozzá a Packers három yardos vonaláról. A bírók tehát duplán is rossz döntést hoztak.

A következő érdekes ítélet a New York Giants – Dallas Cowboys mérkőzésen született. Mielőtt azonban erre rátérnénk, fontos megemlékeznünk Calvin Johnsonról. A Lions elkapójának nevével vált ismertté az a szabály, amely szerint az elkapás után végig birtokolni kell a labdát, még a földre érkezés pillanatában is. Johnsontól ráadásul az első hét folyamán el is vettek egy TD-t erre a szabályra hivatkozva. Ezzel szemben a Giants elkapója, Victor Cruz érvényes touchdownt szerzett hasonló körülmények között. Cruz második elkapott TD-je alkalmával ugyan benyújtotta a labdát az end zoneba, de földet éréskor kiesett a kezéből a labda, így pedig tévesen emelték magasba mindkét kezüket a játékvezetők. A helyes ítélet az incomplete pass lett volna.

A forduló utolsó meccse, a Houston Texans – San Diego Chargers összecsapás is tartogatott egy hibás bírói döntést. A Texans mezőnygólhoz készült, amikor a Chargers defensive endje, Cam Thomas szabálytalanságot követett el a long snapper, Jon Weeks ellen. A sárga zászlót követően a vendégek első kísérlethez jutottak, a támadás végén pedig TD-t szereztek. A gond ezzel csupán az, hogy Cam Thomas valamilyen fantom-szabálytalanság miatt lett megbüntetve, hiszen nem követett el semmi olyat, amivel rászolgált volna a sárga zászló bedobására. A Texans tehát egy field goal helyett touchdownt szerzett köszönhetően a játékvezetők rossz döntésének.

Egyébként nem szeretünk a zebrák tevékenységével foglalkozni, úgyhogy reménykedünk benne, hogy a második játékhétre összeszedik magukat és nem követnek el hasonló hibákat.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel