A legfrissebb pletykák szerint az Eagles az elkapó kirúgásától sem riad vissza.

Korábban már írtunk róla, hogy DeSean Jacksont a hírek szerint árulják Philadelphiában. Az elkapóhoz közeli források is tudni vélik, hogy maga a játékos is készpénznek veszi már a távozását. Jelenleg három csapat élénk érdeklődéséről lehet hallani: az egyik a New York Jets, ahol ismét együtt játszhatna Michael Vickkel, akivel öt évet húztak le együtt az Eagles-nél. A másik a Seattle Seahawks, ahol Golden Tate távozása után nem ártana egy kicsit javítani a receiver soron. A harmadik együttes a San Francisco 49ers. Itt a Vernon Davis, Michael Crabtree, Anquan Boldin trió mellé nem ártana egy olyan célpont, mint amilyen Jackson.

A játékos elcserélését nehezíti, hogy jövőre 10,5 millió dolláros alapfizetése van, amit az új munkaadónak természetesen át kellene vállalnia. Az Eagles azonban nagyon határozottnak tűnik Jackson elengedését illetően, ugyanis a New York Daily News információi szerint a csapaton belül már tényként kezelik, hogy abban az esetben, ha nem sikerülne a trade, a receiver a kirúgás sorsára jutna.

Számunkra nehezen érthető, hogy mivel húzta ki ennyire a gyufát DeSean Jackson, de az Eagles szurkolók kezdhetnek könnyes búcsút venni legjobb elkapójuktól.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel