2014 augusztusában, az előszezon közepén még a Pittsburgh Steelers csapatát erősítette LeGarrette Blount és Le’Veon Bell is. A két futó állítólag jó kapcsolatot ápolt egymással, és egyes források szerint Blount nem tétlenkedett és igyekezett belevinni egy-két kétes dologba a második szezonját kezdő Bellt is. Ennek az lett az eredménye, hogy a Philadelphia Eagles elleni preseason meccs előtt a két játékost lemeszelték a rendőrök, a gépjárműből áradt a marihuána szag, és még némi el nem szívott fű is pihent a kocsiban.
Mivel az autót Bell vezette, így őt a rendőrök be is vitték, de végül mind a két futó eljutott Philadelphiába, ahol pályára is léptek a 31-21-re elveszített találkozón. A bíróság aztán később ítéletet hozott az ügyben, Blount 50 óra közmunkával megúszta a dolgot, de Pittsburgh-ben nem tartottak igényt tovább a szolgálataira, így került a futó vissza New Englandbe, ahol aztán Super Bowlt is nyert. Mivel Bell volt a sofőr, így egyértelmű volt, hogy rá súlyosabb büntetés vár, ami végül 15 hónap próbaidőben lett meghatározva, illetve 60 napra bevonták a jogosítványát is.
A liga addig nem is szabott ki büntetést, amíg a bírósági eljárás le nem zajlott, mostanra viszont megszületett Roger Goodell ítélete is. Eszerint Blount a 2015-ös szezon első meccsét lesz kénytelen kihagyni, míg Bell hárommérkőzéses eltiltást kapott. Utóbbi esetében két találkozóra számítottak a szakértők, és a hírek szerint végül azért lett belőle három, mert Pennsylvániában illegális a marihuána. Ebben a logikát mi sem igazán látjuk, de a lényeg, hogy a Steelers három találkozóra veszítette el a kezdő futóját, akit az offseason során igazolt DeAngelo Williams igyekezhet majd pótolni ezeken a mérkőzéseken.

