A 35 éves elkapó egy évre írt alá az Oroszlánokhoz.

Két nappal ezelőtt írtunk egy 10+1-es listát azokról a nagynevű játékosokról, akik a training campek közeledtével is csapat nélkül tengetik napjaikat. Közülük egyet már le is lehet húzni a felsorolásból, ugyanis Anquan Boldin talált magának új munkaadót, és a Lions kötelékében folytatja pályafutását.

Boldin karrierje során hét idényt töltött a Cardinalsnál, hármat Baltimore-ban és hármat San Franciscóban, hét ezeryardos szezont tudhat a háta mögött, összesen 13195 elkapott yard és 74 elkapott TD színesíti a statisztikáját, előbbi tekintetében a liga történelmében a 17. legeredményesebb játékosnak számít.

most-receiving-yards-all-time.jpg

A napokban egyébként elsősorban arról lehetett olvasni, hogy a veterán receiver a Saints-cel folytat előrehaladott tárgyalásokat, ám végül nem New Orleansban, hanem Detroitban írt alá. A kontraktus egy évre szól, a pénzügyi része a dolognak egyelőre nem ismert, Boldin pedig Golden Tate, valamint az idei offseason során igazolt Marvin Jones – Jeremy Kerley – Andre Caldwell – Andre Roberts négyesfogat mellett küzdhet a keretben maradásért.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel