A defensive end 2005-ben a Cowboys első körös választottjaként kezdte a pályafutását, és kilenc éven át Dallasban is játszott. Ware azonban tavaly csapatot váltott és egy éve már a Broncos-t erősíti, így 2014-ben itt ért el 40 szerelést és 10 sacket, amivel nyolcadik alkalommal a Pro Bowlra is eljutott. A játékos évente átlagosan 10 millió dollárt tesz zsebre, így pénzügyi gondjai biztosan nincsenek, de a mókás kis sztori sem a pénzről, inkább az elvekről szól.
Ware ugyanis a napokban Washington járt, ahol egy étteremben fogyasztotta el a vacsoráját. Az őt kiszolgáló pincér felismerte a játékost (dallasiként korábban évente kétszer terrorizálta az éppen aktuális washingtoni irányítót, így ez nem is meglepő), és nemes egyszerűséggel „Hajrá Redskins!” felkiáltással üdvözölte. A védőt ez nem zavarta különösebben, csak egy kis tréfát eszelt ki, és a számlán a borravaló helyére egy „Hajrá Broncos!” üzenettel válaszolt.
#ThingsWaitersDontDo 1) Pre-judge 2) Assume 3) Assume u gonna get a tip after you say 'Go Skins' pic.twitter.com/mmbHQisdws
— D-Ware (@DeMarcusWare) 2015. április 5.
A képet a játékos Twitteren osztotta meg a követőivel, az emberek egy része pedig nem igazán érette a tréfát, és csúnyán beszóltak Ware-nek, amiért az amerikai foci miatt valakit megfosztott a kis pénzétől. Ware így aztán nyilvánvalóvá tette azt is, hogy ez csak egy tréfa volt, a pincér és ő is kellő humorérzékkel állt a dologhoz, a számla rendezésénél pedig természetesen mindezek ellenére hagyott borravalót.
To everyone concerned about my last tweet - I was having fun with a fan. I did in fact tip ...I have a sense of humor and so did he.
— D-Ware (@DeMarcusWare) 2015. április 6.

