Az NFC keleti csoportjában jelenleg a Cowboys áll az élen 5-5-ös mérleggel, majd következik az Eagles, szintén 5-5-tel. Mögöttük jön a Giants, valamint a Redskins, ennek a két együttesnek pedig egyformán 3-6 a mutatója. Más csoportokban a 3-6-os győzelem-vereség arány azt jelentené, hogy az adott gárda szinte biztosan kiszállt a playoffért folytatott harcból, de ebben a négyesben még bármi megtörténhet. A hétvégén a Washington Philadelphiában lép pályára, míg az Óriások a Green Bay-t látják vendégül, szóval, ha a két gyengébb mérlegű csapat győzni tudna a hétvége folyamán, akkor már csak egy meccsre lennének a bye weeken levő Dallastól.
A Redskins kiváló LB-je, London Fletcher mondta el véleményét a kialakult helyzetről: „Az idei szezonban az a jó, hogy az NFC East ilyen borzasztó. Már a 11. héten járunk és ránézel a csoportunkra, az élen pedig egy 5-5-ös csapat áll. Szóval 3-6-os mérleggel még mi is versenyképesek lehetünk. Mindegyik csapat elég rossz, egyik sem tud elhúzni a többitől, ami nekünk jó hír. Igazából a négyesünkben ez mindenkinek jó” – mondta a veterán védő.
Fletcher egyébként egy csoporton belüli erősorrendet is felállított. Szerinte az Eagles a legerősebb, mert szép focit játszanak. A zsinórban három győzelmet arató Giants-et rangsorolta másodiknak, a Saints ellen szenvedő Cowboys-t pedig harmadiknak. Ebből már könnyen kitalálható, hogy saját együttesét, a Washingtont rakta utolsó helyre, amit azzal indokolt, hogy a többiek egyszerűen jobbak.
Ha valaki esetleg kétségbe vonná London Fletcher szavait, annak eláruljuk, hogy a 38 éves kiváló linebacker 1998 óta játszik a ligában, egyetlen mérkőzést sem hagyott ki (!), azaz 249 találkozón zsinórban ott volt a pályán, ebből 233 alkalommal ráadásul kezdőként. Szóval ha valaki képes lehet felmérni az NFC East erőviszonyait, akkor az ő.

