NaVorro Bowman a 2013-as szezon rájátszásában komoly sérülést szenvedett el, és a műtétet követően már lehetett tudni, hogy semmiképpen sem fog a 2014-es idény közepénél hamarabb visszatérni. A gyengélkedő 49ers-nél nagyon várták, hogy a linebacker újra hadra fogható állapotba kerüljön, de a hetek csak teltek, Bowmant mégsem aktiválta a csapat. Aztán végre megtörtént a nagy bejelentés, a szurkolók pedig már éppen kezdtek örülni, amikor néhány nappal később a játékos már landolt is a sérültlistán, arra hivatkozva, hogy túl nagy lenne a visszatérés kockázata, főleg egy már elbukott szezonban.
Akkor csak reménykedtünk, hogy tényleg ennyi áll a dolog hátterében, nem pedig a sérülés hosszú távú következményei felelősek azért, hogy Bowman IR-re került. Aztán Patrick Willis és Chris Borland villámcsapásszerű visszavonulását követően még nagyobb lett annak a tétje, hogy Bowman képes lesz-e újra pályára lépni, de most úgy tűnik mindenki megnyugodhat, a játékos ugyanis ismét magra öltötte a 49ers szerelését.
Azon csapatok, ahol a szezon vége óta edzőváltás történt, egy háromnapos, önkéntes jellegű edzőtábort szoktak szervezni a veterán játékosoknak a draft előtt, ilyen volt most San Franciscóban is. Bowman ezeken az edzéseken vett részt, és nyilatkozata szerint nagyon izgatott volt, hogy megint a csapattársakkal lehetett, sok munka vár rájuk, de a térde teljesen rendbejött. Ha pedig valaki képi bizonyítékot is szeretne, abban az esetben a linebacker saját instagram oldalát kell segítségül hívnunk, ahol tegnap tűnt fel a lent látható kép, amint Bowman éppen a sisakját szorongatva öltözködik. Nagy öröm ez minden NFL szurkolónak, a 49ers drukkereknek különösképpen!

